A fÅ‘város nyilvánosságra hozott költségvetési koncepciójában nem szerepel az artmozik fenntartására betervezett összeg - hívta fel a figyelmet az egyesület elnöki posztját december óta betöltÅ‘ Pataki Ági producer. Hozzátette: a helyzet felvázolása érdekében meghallgatást kért Csomós Miklós fÅ‘polgármester-helyettestÅ‘l.
Pataki Ági elmondta, hogy a tavaly félmilliós látogatottságot produkáló budapesti művészmozi-hálózat számára 160 millió forintos éves keretet szeretnének.
Mint megjegyezte, a budapesti artmozik problémája két részbÅ‘l tevÅ‘dik össze: amellett, hogy jelenleg nem érkezik fenntartói támogatás a FÅ‘városi Önkormányzattól, a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMKA) filmforgalmazási támogatása is megszűnt.
„Ez azt jelenti, hogy jelenleg sem a mozik fenntartásához, sem azok filmmel való ellátásához nem kap segítséget a szakma, és ez az artmozik teljes ellehetetlenüléséhez vezet” - fogalmazott.
A BAE a kultúráért felelÅ‘s Nemzeti ErÅ‘forrás Minisztériummal is tárgyalásokat kezdeményezett a filmtámogatás ügyében, de úgy vélik, az üzemeltetési költséghozzájárulás - ahogy az a vidéki artmoziknál is történik - önkormányzati feladat lenne.
Balassa Péter, az egyesület alelnöke arra a kérdésre, hogy támogatás híján meddig tudna működni a budapesti artmozihálózat, közölte: „maximum fél éves kifutása van a legtöbb mozinak”.




