Sok a jó minőségű sorozat és műsor az amerikai televíziós csatornákon, ezért idén az Emmy-díj kategóriáit is jócskán bővítették. Sokkal több műsort és alkotást lehet jelölni, mint korábban.Los Angelesben tegnap jelentették be a televíziózás Oscarjának is nevezett díj jelöltjeit. Sok olyan műsor kapott jelölést, amelyet már korábban is díjaztak Emmyvel; így például az AMC-csatorna Mad Men (Reklámőrültek) című sorozatát, mely 2007-ben is kapott Emmyt. Most 16 jelölésre érdemesítették, köztük a legjobb drámáéra és a legjobb színészére is. Az NBC erősen szatírikus műsora 22 jelölést kapott, egyik sztárját, Tina Feyt a legjobb színésznőnek járó díjra jelölték, Alec Baldwin pedig a legjobb színésznek ítélt jelölést zsebelheti be.
Nemcsak régi, régóta futó műsorokat jelöltek, hanem - éppen a kategóriák bővítésének köszönhetően - sok új szereplője is lesz az Emmy-gálának. Például az HBO poligámiáról szóló sorozata, a Nagy szerelem, a CBS Így találkoztam az anyátokkal című komédiája, vagy a Fox televízió animációs vígjátéka, a Family Guy. 1961 óta egyébként - amikor a Flintstones-sorozatot jelölték -, ez az első animációs film, amely főműsoridős komédiaként jelöléssel büszkélkedhet.
A versenyben az HBO 99 jelöléssel vesz részt, az NBC televízió 67 jelölést tudhat a magáénak, az ABC 55-öt, a Fox tévé pedig 42 jelölést kapott.
A díjkiosztó gálát szeptember 20-án rendezik meg Los Angelesben.
Járai Judit (Washington)
(180 perc)