gyengénlátóknak

2010. július 30., 20 óra


MR  - 2010.07.30. 20:14


A francia gyártó a jogi lépéseket, a BKV a franciákkal kötött szerződés lehetséges felbontásának következményeit vizsgálja azután, hogy nem kapta meg a végleges típusengedélyt az Altom metrókocsija. A kettes vonalra, az elöregedett szovjet kocsik helyére szánt szerelvények fékberendezése nem felelt meg a magyar vasúthatósági szabályoknak. Az Alstom közleményéből kiderül, hogy a cég ezt tudta, és mentességet kért a magyar előírások alól, a közlekedési hatóság azonban ezt nem adta meg. A hatóság egyébként úgy döntött, hogy módosítani kell a járművet irányító szoftvert is. A francia cég szerint a kifogások ellenére a BKV nem bonthatja föl a metrókocsi-szerződést. A közlekedési társaság mindenesetre vizsgálja, hogy milyen jogi és pénzügyi hatásai lennének, ha ezt mégis megtennék. A BKV a szerződött összeg felét, 30 milliárdot már kifizetett, az Alstom pedig már legyártott 22 szerelvényt.

Egyeztetni akar a kormány az Európai Bizottsággal arról, hogy az Új Széchenyi Tervnek megfelelően átcsoportosítsák az uniós támogatásokat. A Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, amely a fejlesztési-, a nemzetgazdasági-, valamint a külügyminisztert, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét bízza meg: kezdjen tárgyalni a brüsszeli bizottsággal, hogy a pénzeket a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására fordíthassák. A rendelet azt is tartalmazza, hogy módosítják a Gazdaságfejlesztési Operatív Programot, új pályázatokat írnak ki.

Görögországban összecsaptak a rendőrökkel a sztrájkoló üzemanyag-fuvarozók. A hét eleje tartó munkabeszüntetés részvevői meg akarták akadályozni, hogy egy olajfinomítóból elinduljon egy üzemanyagot szállító tartálykocsi. A sztrájk súlyos fennakadásokat okozott a görögországi üzemanyag-ellátásban a turistaszezon közepén. A benzinkutaknál hosszú sorok állnak, és akadozik az áruszállítás, az aratás. A görög kormány bejelentette, hogy katonai járművekkel fogja biztosítani az üzemanyag-ellátást.

Egy négyéves kisfiú agyonlőtte hároméves játszótársát az Egyesült Államokban. A kisfiú a konyhaasztalon hagyott töltött pisztollyal fejbe lőtte a kislányt. A rendőrség közölte, hogy kokaint és marihuánát találtak a kislány anyjának a lakásán Indianapolisban.

Vasárnap valószínűleg megtartják a Balaton-átúszást, amelyet a múlt héten a rossz idő miatt halasztottak el. A több mint öt kilométeres táv résztvevői a révfülöpi kikötőből reggel 8 és délután 2 között indulnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek. Az úszókra hajók és motorcsónakok vigyáznak, a balatonboglári nagyszínpadon délután kulturális programokkal várják az érdeklődőket.

A Nyugat-Dunántúlon további esőre, záporra lehet számítani, a Tiszántúlon a többórás napsütés mellett helyi zápor, zivatar valószínű. A középső országrészben egy-egy heves zivatar is lehet felhőszakadással, jégesővel. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Éjszaka 13, 18, holnap 25, 31 fok lesz. A Balatonnál borult lesz az ég, többfelé esővel, záporral, zivatarral. Az északias szél többször megélénkül, zivatarban viharos lehet. Az első fokú viharjelzés érvényes. Hajnalban 16, 17 fok lesz. A víz 22 fokos.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 



Hirdessen az ETARGET-tel
 


MR1 Kossuth Radio> Hírek > Hírösszefoglaló > 2010. július 30., 20 óra >