A francia gyártó a jogi lépéseket, a BKV a franciákkal kötött szerződés lehetséges felbontásának következményeit vizsgálja azután, hogy nem kapta meg a végleges típusengedélyt az Altom metrókocsija. A kettes vonalra, az elöregedett szovjet kocsik helyére szánt szerelvények fékberendezése nem felelt meg a magyar vasúthatósági szabályoknak. Az Alstom közleményéből kiderül, hogy a cég ezt tudta, és mentességet kért a magyar előírások alól, a közlekedési hatóság azonban ezt nem adta meg. A hatóság egyébként úgy döntött, hogy módosítani kell a járművet irányító szoftvert is. A francia cég szerint a kifogások ellenére a BKV nem bonthatja föl a metrókocsi-szerződést. A közlekedési társaság mindenesetre vizsgálja, hogy milyen jogi és pénzügyi hatásai lennének, ha ezt mégis megtennék. A BKV a szerződött összeg felét, 30 milliárdot már kifizetett, az Alstom pedig már legyártott 22 szerelvényt.
Egyeztetni akar a kormány az Európai Bizottsággal arról, hogy az Új Széchenyi Tervnek megfelelően átcsoportosítsák az uniós támogatásokat. A Magyar Közlönyben megjelent az a kormányrendelet, amely a fejlesztési-, a nemzetgazdasági-, valamint a külügyminisztert, és a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség elnökét bízza meg: kezdjen tárgyalni a brüsszeli bizottsággal, hogy a pénzeket a kis- és középvállalkozások versenyképességének javítására fordíthassák. A rendelet azt is tartalmazza, hogy módosítják a Gazdaságfejlesztési Operatív Programot, új pályázatokat írnak ki.
Az árvízi újjáépítésre átcsoportosított pénz tartalékkeretét is megnyitotta a kormány, így újabb települések juthatnak támogatáshoz - jelentette be a katasztrófavédelem vezetője. Bakondi György Miskolcon elmondta, hogy az első összesítések óta tovább nőtt a lakhatatlanná vált házak száma, már 349 ilyen épületről tudnak. Több pénzhez juthat Felsőzsolca, és támogatást kap például Abaújkér, Abaújszántó, Boldva és Gelej.
Bezárják az illegális szociális otthonokat. Jelenleg 18 eljárás folyik idősekkel foglalkozó intézmények ellen, mert valamilyen jogszerűtlenség jellemzi a működésüket. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat honlapján hívják fel az emberek figyelmét arra, hogy szerte az országban, de főként Hajdú, Pest és Somogy megyében terjednek az engedély nélküli szociális szolgáltatások. Az intézmények felügyeletére egységes ellenőrző rendszert vezet be a kormányzat. 18 ezren várnak Magyarországon szociális ellátásra - nekik nincs elegendő hely legálisan dolgozó otthonokban.
Augusztusban mégsem lép életbe az a rendelet, amely szigorította volna a jogosítványhoz szükséges egészségügyi alkalmassági vizsgálatot. Réthelyi Miklós miniszter jövő januárig elhalasztotta az előző kormány által májusban hozott rendelet hatályba lépését. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium a többi között azért tartja indokoltnak a szabályozás felülvizsgálatát, mert a rendelet a siketeknek és nagyothallóknak jelentősen megnehezítette volna a jogosítvány megszerzését. Mint korábban beszámoltunk róla, a krónikus betegeknek előírt kötelező szakorvosi vizsgálat miatt több hétig is jogosítvány nélkül maradhattak volna azok, akiknek a napokban jár le vezetői engedélyük.
Akár már jövőre újra lehetnek szóbeli felvételik az egyetemeken. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár közölte: ha a szakma támogatja az elképzelést, akkor a szóbeli visszaállítása csak egységesen történhet meg az egyes karokon. Vagyis, ha a bölcsészkarok például szóbeliztetni szeretnék a magyar szakosokat, akkor valamennyi bölcsészkaron egységesen lesz szóbeli. Az államtitkár hozzátette: a felsőoktatási intézmények már évek óta igénylik, hogy megismerhessék a jelentkezőket, mert így alaposabb lehet a legjobb hallgatók kiválasztása. Az ELTE Bölcsészkarának dékánja ugyanakkor arra is felhívta a figyelmet, hogy a szóbeliztetés nagy terhet jelent az oktatóknak.
Az elszámoltatási kormánybiztos javaslatára a Gyurcsány- és a Bajnai-kormány négy állami szerződését is vizsgálja a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal: a sanghaji világkiállítást, a sukorói kaszinó koncesszióját, az Omninvest Kft.-vel kötött szerződéseket és a moszkvai kereskedelmi képviselet ingatlanértékesítését. Papcsák Ferenc szerint az a közös az ügyekben, hogy a két korábbi kormány tárgyalta meg és hozott róluk döntést, többször Gyurcsány Ferenc és Bajnai Gordon személyes részvételével. A kormánybiztos szerint azért kellett bevonni a Kormányzati Ellenőrzési Hivatalt a vizsgálatokba, mert több milliárdos állami szerződésekről van szó, és az szerződők mögött offshore társaságok állnak.
Baji Csaba személyében új vezérigazgatója van a Magyar Villamos Műveknek. A társaság rendkívüli közgyűlésén döntöttek az eddigi vezérigazgató, Mártha Imre visszahívásáról és Baji Csaba kinevezéséről. Az eddigi igazgatósági és felügyelőbizottsági tagokat visszahívták és megválasztották az új tagokat.
Görögországban összecsaptak a rendőrökkel a sztrájkoló üzemanyag-fuvarozók. A hét eleje tartó munkabeszüntetés részvevői meg akarták akadályozni, hogy egy olajfinomítóból elinduljon egy üzemanyagot szállító tartálykocsi. A sztrájk súlyos fennakadásokat okozott a görögországi üzemanyag-ellátásban a turistaszezon közepén. A benzinkutaknál hosszú sorok állnak, és akadozik az áruszállítás, az aratás. A görög kormány bejelentette, hogy katonai járművekkel fogja biztosítani az üzemanyag-ellátást.
A francia elnök visszavonná az állampolgárságot azoktól a külföldiektől, akik szándékosan veszélyeztették egy hatósági ember életét. Nicolas Sarközy a grenoble-i utcai erőszak után nyilatkozott így. A Rhône-Alpes régió egyik legnagyobb városában július közepén randalírozók autókat gyújtottak fel és tűzharcot kezdtek a rendőrökkel, akik egy nappal korábban agyonlőttek egy rablót
Egy négyéves kisfiú agyonlőtte hároméves játszótársát az Egyesült Államokban. A kisfiú a konyhaasztalon hagyott töltött pisztollyal fejbe lőtte a kislányt. A rendőrség közölte, hogy kokaint és marijuanát találtak a kislány anyjának a lakásán Indianapolisban.
Vasárnap valószínűleg megtartják a Balaton-átúszást, amelyet a múlt héten a rossz idő miatt halasztottak el. A több mint öt kilométeres táv résztvevői a révfülöpi kikötőből reggel 8 és délután 2 között indulnak és a balatonboglári Platán strandra érkeznek. Az úszókra hajók és motorcsónakok vigyáznak, a balatonboglári nagyszínpadon délután kulturális programokkal várják az érdeklődőket.
A Nyugat-Dunántúlon további esőre, záporra lehet számítani, a Tiszántúlon a többórás napsütés mellett helyi zápor, zivatar valószínű. A középső országrészben egy-egy heves zivatar is lehet felhőszakadással, jégesővel. Az északi, északnyugati szél megélénkül, helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharossá fokozódik. Éjszaka 13, 18, holnap 25, 31 fok lesz. A Balatonnál borult lesz az ég, többfelé esővel, záporral, zivatarral. Az északias szél többször megélénkül, zivatarban viharos lehet. Az első fokú viharjelzés érvényes. Hajnalban 16, 17 fok lesz. A víz 22 fokos.




