Lánya nevére íratta budai ingatlanjait Hagyó Miklós, volt főpolgármester- helyettes - értesült a HVG. A földhivatali bejegyzések szerint múlt héten pénteken ajándékozta lányának két budapesti ingatlanát. Hagyó Miklós a Népszavának azt mondta, hogy az ingatlanok közül csak az egyik „valódi”, a másik a külön tulajdoni lapon feltüntetett, a társasházi lakáshoz tartozó kerti kocsibeálló. Mindkettőt 1988-ban vásárolta. A BKV-botrányokban érintett politikus a hétvégén felfüggesztette tagságát az MSZP-ben, és lemondott XII. kerületi pártelnöki posztjáról is. Parlamenti képviselői mandátumát viszont megtartotta.
Még a héten kifizeti a gazdáknak a kárenyhítést szolgáló támogatást a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal. Soproni Horváth Lajos sajtófőnök elmondta, hogy összesen 6.600-an nyújtottak be kérelmet fagy-, belvíz és aszálykárok, illetve jégeső okozta károk enyhítésére. Ebből mintegy 5.600 mezőgazdasági egyéni termelő és vállalkozás részesül támogatásban, amelyet március 15-éig kifizetnek.
A sávolyi motorpálya ügyében nyilvánosságra került a Pénzügyminisztérium szakértői anyaga is. Ez, a korábbi sajtóhíreknek megfelelően kockázatosnak és jogsértőnek ítéli a motorpálya megépítésének állami támogatását. A múlt héten nyilvánosságra hozták a KPMG, nemzetközi könyvvizsgáló cég tanulmányát is, amely alapján a kormány az év végén a beruházás támogatása mellett döntött. A Társaság a Szabadságjogokért és több más civil szervezet azt várja a kormánytól, hogy indokolja meg miért döntött a beruházás jelentős állami támogatása mellett.
Afganisztánban hadműveletben is részt vesznek a magyar katonák az amerikai és az afgán erők mellett - közölte Bocskai István, a Honvédelmi Minisztérium szóvivője. Az észak-afganisztáni Baglán tartományban a katonák tanácsadói munkát folytatnak az afgán parancsnokok mellett, de ha támadás éri őket, akkor a fegyvereiket is használják majd - mondta a a szóvivő.
Párizsban több ezer bíró, ügyvéd és börtönőr tüntetett a kormány igazságügyi reformja ellen. A demonstrálók szerint a francia kormány azért akar minden nyomozást az igazságügyi minisztérium felügyelete alá tartozó ügyészségre bízni, hogy befolyásolni tudja a számára kényes ügyeket.
Washingtonban is házasodhatnak a melegek. Az azonos neműek egybekelését lehetővé tevő törvényt decemberben írta alá az amerikai főváros polgármestere. A jogszabályt néhányan megtámadták, kérelmüket azonban a legfelsőbb bíróság elutasította. A CNN beszámolója szerint már száz pár nyújtotta be házassági kérelmét Washingtonban. Az Egyesült Államok öt szövetségi államában már legálisan egybekelhetnek a melegek.
Több kiló kábítószert foglalt le a rendőrség a Keleti pályaudvaron. Egy 27 éves vietnámi férfi próbálta meg a nagy mennyiségű marihuána-gyanús anyagot eladni a budapesti vasútállomáson, de a rendőrök megakadályozták. A vietnámi árus 40 éves, magyar társát néhány órával később, 15. kerületi lakásán kapták el.
Hideg lesz holnap is: északkeleten még kisüt majd a nap, másutt beborul és egyre többfelé lesz havazás. Az északkeleti szél megerősödik, a Dél-Dunántúlon viharossá fokozódik, ott hófúvások is lehetnek. Hajnalra -2, -7 fokig hűl le a levegő, napközben általában 1, 6 fok lesz, de délnyugaton helyenként egész nap fagyni fog.
Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




