A pártok delegáltjai már ismerik a részeredményeiket

Az Országos Választási Iroda egyelőre nem közöl adatokat az országgyűlési képviselő-választás első fordulójának adatairól, így az a rendhagyó helyzet állt elő, hogy a pártok – a szavazatszámláló bizottságokba delegált tagjaikon keresztül – már ismerik a voksolás részeredményeit, míg a nagyközönség nem.

Az Országos Választási Bizottság nem sokkal vasárnap este 7 óra előtt úgy döntött, fenntartja a kampánycsendet, amíg valamennyi szavazókörben nem fejeződik be a voksolás. A választáson jelöltet, illetve listát állító pártok a választások tisztaságáról saját megbízottaikon keresztül győződhetnek meg közvetlenül a szavazatszámláló bizottságokban. A törvény éppen azért biztosít lehetőséget a delegálásra, mert a bizottságok így széles körű társadalmi ellenőrzés keretében végezhetik a voksok számolását, és állapíthatják meg a szavazóköri eredményeket.

Az Országos Választási Iroda adatai szerint összesen közel 30 ezer pártdelegált vesz részt a választási bizottságok munkájában. Ez tehát azt jelenti, hogy a pártok delegáltjai folyamatosan „lejelentik” saját pártjuknak a szavazatszámláló bizottságuk „részeredményeit”.

Utolsó frissítés: 2010-04-12 12:50:18




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Parlamenti választás 2010 > A pártok delegáltjai már ismerik a részeredményeiket >