Az Egyesült Államok katonai tervezését csaknem 25 éve az az alapcél határozta meg, hogy az ország hadereje képes legyen két, különböző helyszínen zajló hagyományos háborút vívni és megnyerni. A védelmi minisztérium szerint a fegyveres erőt olyanra kell formálni, hogy az egész világon képes legyen megvédeni az amerikai érdekeket a legkülönbözőbb fenyegetésekkel szemben, kezdve a terrorizmustól az internetes támadásokig.
„Többé már nem helyes az amerikai fegyveres erők mérete, tervezése és minősége kapcsán egyedüli vagy elsődleges mérceként beszélni a nagy regionális konfliktusokról” – szerepel a Pentagon által négy évente kibocsátott honvédelmi jelentés tervezetében, amely a jövőbeni fenyegetéseket és a hadsereg fejlesztésének stratégiai céljait tekinti át.
A legutóbbi jelentést 2006-ban bocsátotta ki a Pentagon, amely azóta alapvetően másként látja a világot. Akkor még azzal számolt, hogy az Egyesült Államoknak elsősorban kiterjedt regionális háborúkra kell felkészülnie, például olyanra, amelyet esetleg Kínával kellene megvívni. Az új 2010-es jelentésben is hangsúlyt kap a kínai fenyegetés, de a korábbinál nagyobb szerep jut az internetes (kiber) védelmi képesség fejlesztésének (a dokumentum a világhálóról eddig érkezett támadásokat nem köti közvetlenül Kínához). A védelmi tervezésben ugyancsak szerepel annak a képességnek a fejlesztése, hogy az Egyesült Államok robbanótöltettel vagy lézerfegyverrel támadhasson meg űrbe telepített megfigyelő és kommunikációs célpontokat.
Kiemelt fejlesztési irányt képviselnek a felderítési célra és légicsapások végrehajtására is alkalmas pilóta nélküli repülőgépek – köztük a Predator és a Reaper –, amelyeket az amerikai hadsereg nagy számban alkalmaz iraki, afganisztáni és pakisztáni területek felett. Szintén hangsúlyos célpont azoknak a képességeknek a fejlesztése, amelyekkel el lehet hárítani tömegpusztító fegyverekkel végrehajtandó csapásokat. Fontos a megelőző műveletek erősítése, a felderítési igények kiigazítása, továbbá a nemzetközi partneri viszonyok bővítése.
A kongresszusi jóváhagyást igénylő dokumentumot a 2011-es szövetségi költségvetéssel egy időben ismertetik. Névtelenséget kérő Pentagon-tisztviselők szerint Robert Gates védelmi miniszter 708 milliárd dollárt kér a tárca számára, ez 44 milliárddal haladja meg a szeptember végén záruló idei büdzsét. Az iraki és afganisztáni háborúra a 2011-es pénzügyi évben az Obama-adminisztráció 159,3 milliárd dollárt tervez költeni, ezenfelül az idei költségvetéshez 33 milliárd dolláros pótköltségvetési kérelmet nyújt be.
Utolsó frissítés: 2010-02-02 15:48:41



