Az Egyesült Államokban 12 ezerre teszik a H1N1 áldozatainak számát

Az Egyesült Államokban vélhetően mintegy 12 ezren haltak meg új influenzában, az áldozatok között 1800 gyermek is volt – közölte a szövetségi betegségmegelőzési központ.

A tavaly áprilisban kezdődött H1N1-járvány következtében nagyjából ugyanannyi ember került kórházba az Egyesült Államokban, mint a hagyományos influenzák esetében – közölte a szövetségi betegségmegelőzési központ. Az új típusú vírus elsősorban gyerekeket és fiatal felnőtteket betegített meg, szemben a hagyományos vírusokkal, amelyek főleg időseket támadnak meg.

A CDC becslése szerint január 16-ig 57 millióan kapták meg a H1N1-fertőzést, és 257 ezer embert kezeltek kórházban. A szövetségi betegségmegelőzési központ ezúttal tág határok között adta meg a becsült adatokat. Így lehetséges, hogy míg január közepén 16 ezer halottról jelentett, most csak 12 ezerről, ami a körülbelüli 8 ezres minimum és 17 ezres maximum adat középértéke. Ugyanígy jött ki a fertőzöttek száma, itt a minimumérték 41, a maximum 84 millió. A központ közölte, hogy az októberi fertőzési hullám tetőzése óta folyamatosan csökkent a megbetegedések száma, és már több mint egy hónapja az ötven szövetségi állam egyikében sem lehet kiterjedt járványról beszélni.

Egy hagyományos influenzajárványban évente 36 ezren halnak meg a több mint 300 milliós népességű Egyesült Államokban, a halottak 90 százaléka 65 évesnél idősebb.

A CDC egy hete arról számolt be, hogy lecsengeni látszik a H1N1-járvány, miután négy hét óta egy államban sem történtek tömeges megbetegedések. William Schaffner, a nashville-i Vanderbilt Egyetem orvosprofesszora akkor úgy fogalmazott, a járvány fél lábbal már a sírban van. Véleménye szerint nagyon valószínűtlen, hogy a H1N1 újabb hullámban támadjon.
 




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Külhon > Az Egyesült Államokban 12 ezerre teszik a H1N1 áldozatainak számát >