Németország felszámolja saját magát címmel jelentette meg a hét elején hatalmas botrányt kavaró könyvét Thilo Sarrazin, a német jegybank igazgatósági tagja. A könyv a jelenkori Németország demográfiai alakulásával foglalkozik és statisztikai adatokkal próbálja alátámasztani, hogyan butul el a német társadalom. Állítása szerint ennek oka a bevándorlás, főként a muszlimoké, akik nem igazán akarnak beilleszkedni a társadalomba. És mivel Sarrazin szerint az intelligencia 50-80 százalékban örökölhető, viszont a közép- és felső rétegekhez tartozók egyre kevesebb gyereket vállalnak, ezért a társadalom elbutulása logikus következmény.
Sarazzin ezzel egy demográfiai problémára genetikai, etnikai magyarázattal szolgált, és nem vette figyelembe, hogy a népesség alsó részéhez tartozó migráns hátterű rétegek nem jutnak hozzá a megfelelő színvonalú képzéshez. Sőt általánosságban azt állítja, nincs is rá igényük.
A politikus nézeteit nemcsak saját pártja, hanem az egész politikai szcéna, a muszlim és zsidó szervezetek, az integráció területén tevékenykedő hivatalok, de még Angela Merkel kancellár is felháborodással és teljes elhatárolódással fogadták. A kormányfő különösen sértőnek és rágalmazónak nevezte a politikus állításait, miszerint a muszlim bevándorlók többe kerülnek a német államnak, mint amennyi haszna van belőlük.
A kritikusok szerint Sarrazin féligazságokat mond, könyve csak részben támaszkodik megbízható és aktuális adatokra, számos ponton sértő és megbélyegző.
A szociáldemokraták még ingadoznak a kizárásáról, melynek oka, hogy a párt aktivistái és szavazói között meglepően sokan álltak ki Sarrazin nézetei mellett. A jegybank elnöksége viszont jelezte, hogy megválik tőle. Már csak az a kérdés: hogyan. Hivatalosan az államfő vonhatja vissza a megbízatását.
Thilo Sarrazin maga is bevándorlók gyereke, apja a negyvenes években jött Burgundiából Vesztfáliába. Gazdasági tanulmányait követően a pénzügyminisztériumnak dolgozott, majd Berlin pénzügyminisztere lett, ahol sikeres költségvetési reformjai mellett gyakran szolgált provokáló kijelentésekkel. Elhíresült mondatai közé tartozik például az, hogy amennyiben a munkanélkülieknek nincs elég pénzük a gázszámlára, állítsák alacsonyabbra a fűtést, és vegyenek vastag pulóvert magukra. Az elmúlt években ellentmondásos nézetei miatt többször is konfliktusba került pártjával, a szociáldemokratákkal és már a jegybank vezetősége is többször elhatárolódott korábbi kijelentéseitől.
Napirenden az integráció
A leváltását kezdeményező lépés nyomán a politikai szereplők tárgyilagos vitát sürgetnek a bevándorlók beilleszkedési problémáiról. Christian Wulff szövetségi elnök egy mainzi újságnak adott pénteki nyilatkozatában megállapította: a külföldről érkezettek többsége sikerrel vesz részt az integrációt célzó tanfolyamokon. Az államfő ugyanakkor úgy vélte, a bevándorlókkal szemben egyértelmű követelményeket kell megfogalmaznia a német államnak.
Wolfgang Bosbach (CDU), a Bundestag belügyi bizottságának elnöke kijelentette: a bevándorlókkal kapcsolatos nyilvánvaló lakossági gondokat komolyan kell venni. A migránsok között milliószámra akad példa a sikeres integrációra, ugyanakkor a kelleténél többen utasítják el a beilleszkedést a német társadalomba.
Az ellenzéki szociáldemokraták illetékese, Dieter Wiefelspütz szerint az integráció jelenti a következő évek legfontosabb belpolitikai témáját. Németország bizonyítványa e téren jobb ugyan, mint számos más államé, de még sok a tennivaló a helyzet javítása érdekében.
A jegybank lépését kommentálva a Die Welt megjegyezte: Sarrazin nézeteinek a lakosság körében élvezett széles körű támogatottsága azt mutatja, hogy a külföldiek integrációjával kapcsolatos rossz érzés valamennyi párt hívei körében érzékelhető. A bankár könyvének köszönhetően ez a kérdés végre megfelelő hangsúlyt kap a politikában. Sarrazin nem a háztartások jövedelmétől vagy a szociális támogatásoktól teszi függővé a szegénységet, hanem az oktatásban és a társadalmi kommunikációban való részvételtől.
A Süddeutsche Zeitung szerint a németek részben gazdasági okból, részben pedig azért fogadtak be sok vendégmunkást, hogy nyitottságukat demonstrálják a világnak. A nyitottságot azonban sokan közülük úgy értelmezték, hogy a bevándorlókra bízzák: be akarnak-e illeszkedni vagy sem. Ennek nyomán keletkeztek azok a visszás állapotok, amelyekre joggal hívja fel könyvében a figyelmet Sarrazin.
A Bundesbank elnökének nem volt más választása, mint eltávolítani a kellemetlenné vált elnökségi tagot – véli a Berliner Zeitung. A lépéssel azt is kockáztatja, hogy bírósági ügy lesz a dologból – máskülönben viszont a vita vég nélkül folytatódott volna. Ebben az esetben Axel Weber eltemethette volna azt a reményét, hogy az Európai Központi Bank élére kerülhet. Ha sikerül nagyobb botrány nélkül lezárnia a dolgot, a kancellár azt nem fogja neki elfelejteni.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-09-06 10:37:25
Hallgassa meg!


