A New York Times szerint a 2001-ben kezdődött afganistáni háborúban eddig több mint ezer amerikai katona halt meg. Mind gyakrabban egészen fiatal amerikai katonák halnak meg, szinte nem sokkal azután, hogy kikerülnek a kiképző táborból.
Már több mint ezer amerikai katona halt meg a 2001-ben kezdődött afganisztáni háborúban - állapította meg a The New York Times azután, hogy egy keddi kabuli öngyilkos merényletben öt amerikai is életét vesztette.
Az első ötszáz amerikai áldozatot a háború első hét évében jegyezték fel, a második ötszáz katona kevesebb mint két év alatt halt meg a 2001. szeptember 11-i, Amerika elleni terrormerényletek nyomán indított háborúban.
Az újság szerint az áldozatok számának növekedését az magyarázza, hogy a tálib ellenállás szinte minden tartományban kiújult, a központi kormány gyenge, és a korábbinál több amerikai katonának kell helytállnia veszélyes helyzetekben.
Az afgán fővárosban egy NATO-járműoszlop mellett robbantotta fel magát kedden egy öngyilkos merénylő; a támadásban tucatnyi afgán civil és hat külföldi katona vesztette életét, a sebesültek száma ötven körül van afgán illetékesek szerint.
A The New York Times rámutatott: mind gyakrabban egészen fiatal amerikai katonák halnak meg, szinte nem sokkal azután, hogy kikerülnek a kiképző táborból. Az afganisztáni harcokban meghalt amerikai katonák átlagéletkora 2002 és 2008 között huszonnyolc év volt, tavaly huszonhatra csökkent, idén pedig a több mint százhuszonöt áldozat átlagban csak huszonöt éves volt.
Az utóbbi két évben a legtöbb katonával házi készítésű pokolgép végzett, míg a háború korábbi szakaszában rakétagránátok és könnyű fegyverek követelték a legtöbb áldozatot. A pokolgépek száma 2008 óta nőtt meg, az újabb, nagyobb erejű robbanószerkezetek a korábban biztonságosnak hitt páncélozott járműveken is lyukat ütnek.
A háború eddig tavaly júliusban, augusztusban, szeptemberben és októberben követelte a legtöbb áldozatot.




