A volt főpolgármester-helyettes a bizottság elnökének, György Istvánnak (Fidesz) pénteken jutatta el az általa feltett 23 kérdésre adott írásbeli válaszát. A távirati iroda munkatársának Hagyó Miklós a budapesti XII. kerületi lakásnál adta át a dokumentumot.
A huszonharmadik kérdésre, miszerint érez-e politikai, jogi felelősséget a BKV-ügyek kapcsán, azt írta: politikusként van felelőssége, de mindenben törvénye s e n járt el, ezért nem is lehet jogi felelőssége. „Sem Balogh Zsolttól, sem mástól soha, semmilyen formában, sem hivatalban, sem máshol, sem dobozban, sem táskában nem vettem át és nem fogadtam el 'bűnös' pénzt” - olvasható Hagyó Miklós válaszlevelében.
A volt főpolgármester-helyettes válaszát György István, a vizsgálóbizottság fideszes elnöke is megkapta. Rádiónknak azt mondta: még nem volt ideje elolvasni a válaszokat, ezért a bizottsági ülésig érdemben nem akar nyilatkozni.
A vizsgálóbizottság jövő szerdán és csütörtökön ülésezik legközelebb. Hagyó Miklós írásos válaszának kiértékelése mellett Ikvai-Szabó Imre SZDSZ-es pénzügyi főpolgármester-helyettest és Horváth Csabát hallgatja meg, aki főpolgármester-helyettesként pár hónapig szintén felügyelte a közlekedési céget. Az eredeti tervek szerint Hagyó Miklóst most szerdán hallgatták volna meg, ő azonban az ülésen nem jelent meg. Ellenzéki körökben többen már azt találgatták, nincs is Magyarországon. A bizottsági kérdésekre adott írásos választ a politikus a távirat irodának XII. kerületi lakásán adta át.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu
Utolsó frissítés: 2010-03-20 08:21:05



