Három lövés dördült el az Erste Bank Népfürdő utcai székházában péntek délután. A távirati iroda úgy tudja, hogy a behatoló egyedül volt, a bankban dulakodni kezdett a biztonsági őrrel, amikor a támadó két lövést leadott. Ezután maga ellen fordította a fegyvert, és arcon lőtte magát. A fegyveres behatoló súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett; a mentők kórházba vitték.
Tafferner Éva közölte: a baseballsapkát viselő férfi 13 óra 20 perckor lépett a bankfiókba. Furcsa viselkedése feltűnt a bank biztonsági őrének, aki megpróbálta rácsukni az ügyféltér ajtaját, hogy megakadályozza bejutását. A férfi ekkor vette elő 9 milliméteres lőfegyverét és dulakodni kezdett a biztonsági őrrel, és a fegyver többször elsült.
Mint mondta, amikor a rabló látta, hogy kilátástalan a helyzete, maga ellen fordította a fegyverét. Meglőtte magát és súlyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett. A dulakodás közben a biztonsági őr nem sérült meg. Az ügyféltérben a rablás idején tartózkodó négy ügyfél sem sérült meg, egy banki alkalmazottat orvosi ellátásban részesültek, az ő lábán felületi sérülés keletkezett. Az elkövető egy 29 éves budapesti férfi volt.
Utolsó frissítés: 2010-03-20 11:23:46
Hallgassa meg!


