A Zsolnai Kulturális Negyed beruházásának toronydaruján lett rosszul az építkezés egyik irányítója, aki vélhetően föntről akarta áttekinteni a ma elvégzett munkálatokat. Lejönni azonban már nem tudott, ezért a riasztó mentőegység tagjai másztak utána, majd az ötven méter magasan lévő acélszerkezeten fél órán át próbálkoztak az újraélesztéssel, de nem jártak sikerrel. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében tisztázza a haláleset körülményeit.
Ugyanakkor büntetőeljárást indítanak az ellen a pilóta ellen, aki ma délután Mágocs határában repült neki helikopterével a nagyfeszültségű vezetéknek, amit le is szakított. A sérült géppel le tudott még szállni, nem esett baja. Az ügyben a légügyi hatóság bevonásával folytatják le a vizsgálatot - közölte a baranyai főkapitányság illetékese a Krónikával.
Utolsó frissítés: 2010-09-04 11:53:16

Hallgassa meg!


