Már az ókori görögök is… – kezdhetnénk Karinthyval. És csakugyan: az idÅ‘számítás elÅ‘tti 6. században Anakharszisz úgy vélte: „Az emberek három csoportra oszthatók. Vannak az élÅ‘k, a holtak és azok, akik a tengeren vannak." A hajózás örök vágy és örök szükségszerűség – nincs ez másképp ma sem. Új sorozatunkban megismerkedhetnek olyanokkal, akik saját maguknak építenek hajót, ellátogatunk műhelyekbe, ahol például elektromos meghajtású jachtokat építenek, vagy éppen régi favitorlásokat restaurálnak, és megnézzük azt is, mi maradt az egykor szebb napokat látott magyar hajóiparból. A sorozatban négy egymást követÅ‘ szerdán ismerkedhetnek meg a magyar hajóépítés talán legizgalmasabb helyszíneivel.
Hallgassa meg a sorozat elsÅ‘ részét!
Az elsÅ‘ részt Csepelen vettük fel, a Vízügy kikötÅ‘jében. Itt épít hajót 2005 óta gyakorlatilag folyamatosan Bartyik Vilmos. Vagy ahogy a vizek partján és az interneten ismerik: Tengerész. Feleségével azt tervezik, hogy egyszer majd hosszabb folyami és tengeri túrára indulnak, a hajó azonban még nincs teljesen kész. IdÅ‘közben a vízen lakás életformájukká vált, egykori lakásukat a gyerekeknek adták. Néha elmennek kerékpárral bevásárolni, de a vízi életet már nem cserélnék el semmiért.
Hallgassa meg a sorozat második részét!
A második részben Balatonfüredre látogatunk, pontosabban Arácsra, a hegyoldalba. Miképp kerül egy hajóépítÅ‘ műhely a borospincék közé? Kiderül a műsorból az is, hogy apa és három fia, a Bruckner család tagjai miért tartják életcéljuknak, hogy több évtizedes, sokszor rossz állapotú, korhadt fahajókat megmentsenek az utókor számára.
Hallgassa meg a sorozat harmadik részét!
A harmadik részben maradunk a Balatonnál. Egy balatonakarattyai műanyagüzembe látogatunk, ahol elektromos hajtású hajók épülnek. Sokak szerint ez a jövÅ‘, mégsem fogy a környezetkímélÅ‘ és ráadásul legálisan használható motoros a Balatonnál. Állítólag azért, mert ami nem tilos, az már nem is olyan érdekes.
Hallgassa meg a sorozat negyedik részét!
A Népszigeten, az egykori Angyalföldi Hajógyár közelében él az a vállalkozás, amelyet olyan mérnökök és munkások alapítottak, akik nem akarták elfogadni, hogy a Magyar Hajó- és Darugyár felszámolásával megszűnik a hajógyártás Magyarországon. Nem Å‘k az egyetlenek: több vállalkozás is foglalkozik az országban az egykor világhírű üzem gyártmányainak javításával, szervizelésével – sÅ‘t, új hajók is épülnek. Vajon a makacs hajóépítÅ‘knek miért érheti meg ugyanazzal foglalkozni, amibe egyszer már belebukott egy nagyvállalat?
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu
HajóépÃtÅ‘kA hely sorozatában négy egymást követÅ‘ szerdán ismerkedhetnek meg a magyar hajóépÃtés talán legizgalmasabb helyszÃneivel. | Történet hangszerelve: Szmodits Júlia épÃtészmérnök2012.05.26. 14:30Fáradhatatlanul küzd a nagy elÅ‘d Ybl Miklós emlékének, életművének el- és megismertetéséért a tudatos örökségvédelem terjesztéséért.
|




