Kitiltaná az utcáról a hajléktalanokat a Belügyminisztérium

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Megtiltaná a Belügyminisztérium az utcán lakást, akár meg is lehetne büntetni a fedél nélkül élőket. Az egyik hajléktalanügyi szakértő szerint ez nem megoldás.

Hallgassa meg!

A kormány törvénymódosítással kezelné a hajléktalanhelyzetet: a jövőben szabálysértésnek minősülne, ha valaki a közterületen lakik vagy alszik, az utcán élőket így a rendőrök meg is bírságolhatnák - derül ki a Belügyminisztérium honlapján megjelent törvényjavaslatból. A tervezet alapján az önkormányzatok a jövő év májusától kitilthatnák a hajléktalanokat a közterületekről.

A Belügyminisztérium közleményében az áll, hogy az önkormányzatokat akarják segíteni abban, hogy rendben tarthassák a közösségi tereiket. A szociálisan hátrányos helyzetben élőről kötelező gondoskodniuk az önkormányzatoknak, amihez állami intézmények segítséget tudnak nyújtani.

Az MR1-Kossuth Rádió megkérdezte a belügyminisztériumot, hogy hova menjenek a hajléktalanok, ha kitiltják őket a közterületről, illetve hogyan állapítják meg valakiről, hogy az utcán lakik. A tárca később ad tájékoztatást. Kerestük a kormányszóvivőt, ő is későbbre ígért válaszokat.

Szakértők szerint nem megoldás a javaslat. Vecsei Miklós, a Máltai Szeretetszolgálat alelnöke a Krónikának úgy fogalmazott: „az életből nem lehet kitiltani, kiszorítani ezeket az embereket.” A Társaság a Szabadságjogokért betegjogi programvezetője, Kapronczay Stefánia szerint több probléma is van a tervezettel, az egyik, hogy rendészeti megoldást ad egy szociális problémára. „Ha sikeres is lesz, maximum a szőnyeg alá söpri a problémát, és semmilyen valós intézkedés nem párosul hozzá” – vélekedett.

A szakember szerint kivitelezhetetlen az elképzelés, és alapjogokat is sért, például a mozgásszabadság jogát. Kapronczay Stefánia szerint az ellátórendszert kell fejleszteni, és olyan programra van szükség, amivel a hajléktalanok kikerülhetnek ebből a helyzetből.

Bár erre hivatalosan nincs lehetőség, a főváros XI. kerületében tavaly több területről kitiltották a hajléktalanokat. Cserébe több férőhelyet ígértek. Molnár Gyula szocialista polgármester azt mondta: férőhely valamivel több lett, de nem mindenki választja azt, volt, aki kevésbé frekventált helyre húzódott. Három fős csapat ellenőrzi az érintett területeket. Hogy mire hivatkozva szólítják fel a hajléktalanokat távozásra, azt nem tudta Molnár Gyula.

A Fidesz főpolgármester-jelöltje, Tarlós István korábban a Duna Televízióban arról beszélt: a munkaképes hajléktalanok számára közmunkaprogramot kell szervezni, pótolni kell az ellátásban a hiányzó elemeket. Hozzátette: „akik pedig ezek után is folytatják ezt az életmódot, amivel zaklatják az embereket a város funkcionális pontjain, nincs mese, azokat hatósági erővel el kell távolítani”.

Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

 

Utolsó frissítés: 2010-09-07 17:56:47




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Kitiltaná az utcáról a hajléktalanokat a Belügyminisztérium >