Demszky: döntsön a bíróság, de hiteles lehet Balogh interjúja

MSZP Budapest Legfőbb Ügyészség
Nánási Anikó Sipos Ildikó Windisch Judit - 2010.03.08. 22:20
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A főpolgármester szerint a bíróság feladata, hogy kiderítse, jutott-e a pártoknak abból a hetvenmillió forintból, amelyet a volt vezérigazgató, Balogh Zsolt adott át, állítása szerint, Hagyó Miklós korábbi szocialista főpolgármester-helyettesnek. Az RTL Klub Híradójának nyilatkozó Demszky Gábor hihető történetnek mondta Balogh Zsolt Magyar Nemzetnek adott interjúját.

Hallgassa meg!

Az interjú egy megtört ember vallomása, de mint Demszky mondta, hiteles, tehát összefüggésében egy elhihető történet. A főpolgármester azt az interjút nem látta, ahol Balogh Zsolt arról beszélt, a kenőpénz párthoz vagy pártokhoz juthatott. Demszky Gábor azt mondja: nem tud egyetlen fillérről sem, ami pártokhoz került volna. A felelősségét firtató kérdésre felelte, mint korábban: hagyta, hogy egy - úgynevezett - szuper helyettest hozzon az MSZP, hagyta, hogy Antal Attilát és Balogh Zsoltot kinevezzék, bár egyikükről sem feltételezte, hogy bűncselekményt követnek el. Balogh Zsolt említett egy olyan találkozót is, ahol Demszky azóta előzetesben lévő főtanácsadója is jelen volt, ennek ellenére a főpolgármester azt mondja, ő nem tudott arról, mi folyt BKV-nál.

Lendvai Ildikó pártelnök korábban megalapozatlan rágalomnak nevezte azt, hogy az MSZP pártkasszájába került volna pénz a BKV-tól. Hagyó Miklós szerint Balogh Zsolt hazudik. A volt főpolgármester helyettes hétvégén felfüggesztette párttagságát és lemondott kerületi elnöki posztjáról is. A parlamenti mandátumáról - egyben a mentelmi jogáról - viszont nem. A mentelmi jogról csak szabálysértés miatt mondhat le magától a képviselő. Más ügyben a mentelmi jog felfüggesztését a legfőbb ügyészség kérheti, ha eljut odáig a nyomozás.
 

Hagyó Miklós önként nem mondhat le mentelmi jogáról

Erre ugyanis csak szabálysértési ügyben van lehetőség, büntetőügyben vagy közvádas ügyekben nincs, ezekben az esetekben csak az Országgyűlés hozzájárulásával lehet lemondani a mentelmi jogról – magyarázza a parlament mentelmi bizottságának szocialista elnöke, Géczi József Alajos.

Közvádas ügyben tehát a képviselőt védő mentelmi jogot csak úgy lehetne felfüggeszteni, ha a legfőbb ügyész ezt kezdeményezné a parlament elnökénél. Eddig nem tette meg, mert a BKV körüli visszaélések ügye még nem jutott el hozzá – mondta Borbély Zoltán szóvivő. Egyelőre a Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomoz, ott pedig nem akarják kommentálni a volt BKV-vezér, Balogh Zsolt állítását, hogy a cégtől hetvenmillió forint jutott el Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyetteshez. Tehát nem tudjuk, hogy a szocialista politikust érintettnek tartják-e majd a korrupcióban. De ha így lenne, akkor is kérdés, hogy a választásokig eljutna-e addig az ügy, hogy a mentelmi jogot felfüggesszék. A legfőbb ügyész indítványáról a parlamentnek kellene döntenie, tehát rendkívüli ülést kellene összehívni, és a képviselők kétharmadának igen szavazatára lenne szükség.

Egy gyorsabb út azért mégiscsak létezik, hiszen ha Hagyó Miklós lemondana parlamenti képviselői mandátumáról, azzal azonnal elveszítené a mentelmi jogát is. De legkésőbb a választások után, az új parlament megalakulásakor ez mindenképpen bekövetkezik.

A főpolgármesteri kabinet nem foglalkozik a Hagyó-üggyel

A nyomozásba nem akarnak beavatkozni – ezzel indokolják a főpolgármesteri kabinet tagjai, hogy ülésükön nem foglalkoztak a volt szocialista főpolgármester-helyettest érintő vádakra. Az SZDSZ-nél azt mondják: hozzájuk nem jutott pénz a BKV-tól, a szocialisták azonban még nem reagáltak a közlekedési cég korábbi vezérigazgatójának állítására, amely szerint nemcsak Hagyó Miklóshoz, hanem pártokhoz is jutott BKV-s pénz. A volt főpolgármester-helyettes tagad, és közölte, hogy pert indít.

Akár megtörtént, akár nem, felháborító az a pénz-visszacsorgatási gyakorlat, amelyről a volt BKV-vezér a Magyar Nemzet hétvégi számában beszámolt. Nagyjából így összegezhető azoknak a fővárosi politikusoknak a véleménye, akiket rádiónk utolért hétfőn a főpolgármesteri kabinet ülése után. Hagyó Miklós volt MSZP-s főpolgármester-helyettes ügye nem volt napirenden, városházi vezetőknek ugyanis egyöntetűen volt az álláspontja, nem kívánnak beavatkozni a nyomozóhatóság és az ügyészség munkájában. Ikvai-Szabó Imre pénzügyekért felelős főpolgármester-helyettes kérdésünkre nem kommentálta a Balogh Zsolt által a lapban tényként közölt kijelentéseket.

Balogh Zsolt a lap szombati számában azt állította: alig két év alatt csaknem hetvenmilliót jutatott vissza az ex főpolgármester-helyettesnek. A pénzt a BKV-s tenderek nyertesei adták át úgy, hogy utólag felsrófolták az elvégzendő munka árát. Csak a szentendrei HÉV kijelző megépítését megnyerő C.C. Soft Kft-től negyvenmillió folyt így be. A volt BKV-vezér ugyanakkor a Hír Tv vasárnap esti műsorában már azt is mondta: párthoz vagy pártokhoz is kerülhetett ki így pénz. Erről – mint ahogy Balogh Zsolt fogalmazott – csak a „zuhanyhíradóból” lehetett értesülni.

John Emese, a fővárosi SZDSZ frakcióvezetője azt mondta: tudomása szerint a szabad demokraták soha nem kaptak így pénzt. Balogh Zsolt nyilatkozatai a fővárosi szocialistákat is meglepték – mondta a gazdasági bizottság MSZP-s elnöke. Somlyódy Csaba közölte: bár a BKV-val kapcsolatos tulajdonosi jogokat 2006-ban Hagyó kezdeményezésére a Fővárosi Közgyűléstől ehhez a testülethez rendelték, ő soha nem tapasztalta azt, hogy Hagyó a bizottságra nyomást gyakorolt volna.

Szerettük volna megkérdezni az MSZP frakcióvezetőjét is arról, hogy jutott-e vissza pénz a BKV-s pályázatokból az MSZP pártkasszájába, Steiner Pál frakcióvezetőt azonban eddig nem értük utol.

 

Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Utolsó frissítés: 2010-03-09 11:26:52




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Demszky: döntsön a bíróság, de hiteles lehet Balogh interjúja >