Évismétlés a tudás anyja?

oktatás Fidesz
180 perc  - 2010.03.03. 09:57
Fotó: Objektív HírügynökségFotó: Objektív Hírügynökség
A szakma és a pszichológusok egy része kitart a buktatási tilalom mellett, másik részük nagyon örülne, ha feloldanák, ahogy azt a Fidesz ígéri.

Hallgassa meg!

Ha a Fidesz kormányra kerül, visszaállítja az osztályismétlés lehetőségét, és arra is engedélyt ad, hogy az iskolák eltanácsolhassák azokat a diákokat, akik akadályozzák a többieket a tanulásban – jelentette be Pósán László, a párt oktatáspolitikusa. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete egyetért ezzel, a pszichológus viszont nem tartja megoldásnak a buktatást.

A törvényt még 2003-ban módosították, úgy, hogy a tanuló az első és a harmadik évfolyamon csak akkor utasítható évfolyam-ismétlésre, ha igazolt, vagy igazolatlan mulasztás miatt nem tudta teljesíteni a tanulmányi kötelezettségeket, a szabály azokra vonatkozott először, akik most hatodik osztályosok. Teljesítmény alapon azonban csak szülői beleegyezéssel lehet buktatni alsó tagozaton, a sok hiányzás fogalmát pedig egy miniszteri rendelet pontosította: ha valaki 250 tanulmányi óráról hiányzik, és nincs elég jegye, amely alapján osztályozhatnák, a nevelőtestület dönt az esetleges osztályismétlésről.

A köznyelvben csak buktatás tilalmaként emlegetett törvénymódosítás benyújtásakor nagy viták voltak. A minisztérium úgy érvelt, időt kell adni a gyerekeknek, hogy behozzák a társaikat, és nem szabad már az iskola elején buktatással megbélyegezni őket, mások viszont azt mondták, ha nem lehet a diákokat osztályozni, hiszen alsó tagozatban szöveges értékelés van, és nem lehet év végén megbuktatni, akkor nincs, ami motiválná őket a tanulásra.

Vekerdi Tamás gyermekpszichológus azt mondja, sok olyan iskolarendszer van, ahol nincs osztályismétlés, és ez jól működik, a gyereket pedig motiválhatja a szülő, a tanító, a társak, és a tanuláshoz való kedv is. Ismerünk olyan felméréseket, amelyek tizenegy területen vizsgálták, hogy a bukás segít-e a gyerekeken, és csak egy matematikai részterületen tapasztaltak jelentéktelen javulást – érvel a szakember. Magyar Bálint volt oktatási miniszter is, akinek a vezetése idején módosították a törvényt, azt mondja, a buktatás pedagógiailag nem hatékony, emberileg pedig elfogadhatatlan eszköz, különösen ebben az életkorban.

Két oktatási szakértő, aki gyakorló pedagógus is, a kedd esti Ütközőben ugyanakkor a buktatás mellett érvelt. Szerintük az évismétlés a kisebbik rossz a gyereknek, mert ha az elején nem sikerül elérnie a kívánt szintet, és a pedagógus később nem tud testre szabottan differenciálni, örök kudarc kíséri a tanulmányai során. Azt eldönteni pedig, hogy szükség van-e erre, szerintük nem a szülőre, hanem szakemberre kell bízni.

 Kövessen minket a Twitteren is: http://twitter.com/mr1hu


 

 

Utolsó frissítés: 2010-03-03 15:29:00




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Évismétlés a tudás anyja? >