Szijjártó: fel kell lépni a bankok erőfölényével szemben

Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt

A bankfelügyeleti rendszer erősítésével érhető el a banki erőfölény korlátozása. egyelőre hiteltartozás miatt senki sem kerülhet utcára – mondta a fideszes politikus.



Több elemző és szakértő véleményezte már a kormányprogramot. Mi, az MR1-Kossuth Rádiónál is megnéztük alaposabban, majd több elemre rákérdeztünk az elnöki stáb vezetőjénél. A kormányprogram kitér a bankokra: aszerint kiugróan magasak itthon a különböző díjak és nagy a kamatfelár, ez pedig erőfölényre utal. Az államnak fel kell ez ellen lépni.

Szijjártó Péter azt mondta: az új kormány szerint a felügyeleti rendszert kell erősíteni. Ugyanis minél hatékonyabb a felügyeleti rendszer, annál kevésbé fog előfordulni az, hogy a bankok visszaélnek az erőfölényükkel vagy olyan szerződéseket kínálnak esetenként kiszolgáltatott ügyfeleknek, amelyek hosszú távon nem tarthatók és családokat nehéz helyzetbe hoznak.

A felügyelet megerősítésére több megoldási javaslat is készült. A leendő gazdasági miniszter kiválasztja majd, mit terjeszt be. A kormányprogramban szerepel az is: meg kell oldani, hogy a banki és közüzemi tartozást felhalmozók ne kerüljenek az utcára. Szijjártó Péter azt mondta, a banknak tartozóknál szóba jöhet az a konstrukció, amiről korábban Matolcsy György beszélt: végső soron a jelenlegi tulajdonos bérelné a lakást. Szijjártó Péter szerint egy dolog azonban már most biztos, hogy mindaddig, amíg nem jön létre a megállapodás a hitelezők és a hitelfelvevők között, addig egyetlen egy család sem kerülhet ki az utcára. Persze arra is törekedni kell, hogy ez a megállapodás minél előbb létrejöjjön. Egyenként kell megvizsgálni majd azokat az eseteket, hogy hogyan lehet az, hogy családok rendkívül komoly adósságokat halmoznak fel egyes közüzemi szolgáltatókkal szemben, mint ahogy azt is meg kell vizsgálni, hogy ezt hogyan lehet, hogy egyes közüzemi szolgáltatók olyan profitokat realizálnak a magyar családokon, amelyek a tűrhetetlen kategóriába tartoznak.

A kormányprogram szerint lesz egy új, vállalkozókból álló testület, amely jelentést készít arról, hogy az állami előírások hogyan hatnak a vállalkozásokra. Egyelőre ennél pontosabbat nem tudni. Hogy mikor, és hány taggal jön majd létre, szintén Matolcsy György dönti el. Fölhívtunk néhány gazdasági szereplőt, de ők sem hallottak eddig ilyen testületről.
 

Utolsó frissítés: 2010-05-24 11:48:34




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Itthon > Szijjártó: fel kell lépni a bankok erőfölényével szemben >