Saját szereplőinkkel dolgozunk (van két Matulánk – egy sármelléki és egy saját felfedezett –, István bácsink, Nancsi nénink, viszont Tutajos a régi, a legendás 1967-es filmből „ugrik át” hozzánk, immáron felnőttként) olyan izgalmas helyszíneken, melyeket akkor is élmény felfedezni, ha az ember nem olvasta Fekete István műveit.
A Téli berek idejében „tüskevárazunk”, és ez különös színeket, illatokat ad az ilyenkor teljesen elzárt, ködben úszó, titokzatos, megközelíthetetlen lápvilágnak.
Hallgassa meg a sorozat első részét!
Az első részben megérkezünk a sármelléki állomásra, ahol a Nancsi néni vár bennünket (a helyi nyugdíjas otthon konyhájának vezetője, az ottani erdei iskola kitalálója, olyan asszony, akitől nem húzhatja ki az ember a lábát „kóstoló” nélkül).
Bekódorgunk az éppen pihenő erdei iskolába, ahová beesik a helyi, autentikus Matula is (a szerepért mindent!), és közben sok-sok apró részletet idézünk a Tüskevár című régi filmből. Megismerkedünk Erdély Andrással, aki épp az ellenkező irányból közelít a Téli berekhez, mint mi: kevéssé érdekli a valóságos természet, annál inkább minden, ami mögötte rejtve marad.
Hallgassa meg a sorozat második részét!
Tüskevár, azaz a Kis-Balaton környékén kalandozva a várrom valódi múltját és a láp jelenlegi téli világát kutatjuk.
Elindulunk a valóságos téli berekben, a mi István bácsinkkal, Kovács Zoltánnal, aki a nemzeti park tájegység-vezetője.
Talán feljutunk a magaslesre is, de az biztos, hogy bemutatjuk a mi Matulánkat, aki megvette a környék legsemmitmondóbbnak tűnő épületét, és hogy mit varázsolt belőle, meglátják, ha hallgatnak bennünket. Czakó László (a mi Matulánk) jó barátságot ápol Károllyal és Karcsival, a két gémmel. Megismerkedésük igaz története nyújtja a műsor talán leghihetetlenebb részleteit.
Hallgassa meg a sorozat harmadik részét!
A harmadik részben ígéretünkhöz híven ott folytatjuk, ahol abbahagytuk: mélyen a berekben, a Diás-szigeten, a Matula-kunyhónál. Néhány mondat erejéig megszólal Fekete István is (az archív felvétel igazi különlegesség, kevés dokumentum maradt az író saját hangjával), felidézve az ötvenes években a Kis-Balatonnál töltött heteket.
Bemutatjuk a "mi Matulánkat", Czakó Ferencet, akinek egy természetes horgásztó búvik meg a nappalija közepén. El tudják képzelni? Beetet, ül a fotelben és horgászik, akár most télvíz idején. Mellesleg kócsagokkal köt életre szóló véd- és dacszövetséget. Seregi Zoltán (Tutajos) segítségével megismerhetik azt a helyszínt Tassnál, ahol a film természetben játszódó jeleneteinek többségét forgatták.
Hallgassa meg a sorozat negyedik részét!
A Tüskevárról szóló, a Kis-Balatonnál, Zalavár és Sármellék környékén játszódó sorozat utolsó részében elindulunk a „leskunyhóhoz”, azaz a magaslesre. Közben akaratlanul is rókát kergetünk, és közelebb férkőzünk Matulánkhoz, Czakó Lászlóhoz, aki elmeséli a Jeges nevű jégmadárral kötött barátsága történetét is. Szóba kerülnek az egykor Tutajost játszó Seregi Zoltán (mára Tutajos bácsivá avanzsált a gyerekek körében) tervei is a Téli berekkel kapcsolatban.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu




