Vendég a háznál: depressziós anyák

Fotó: FlickrFotó: Flickr
A pszichés problémákkal, pánikbetegséggel, depresszióval küzdő anyák helyzetével, lehetőségeivel foglalkozott a Vendég a háznál csütörtöki adása.

Hallgassa meg

Réka boldogan költözött ki a fÅ‘város közeli településre, úgy döntöttek, ez az a környezet, ahol majd felnevelik születendÅ‘ gyermekeiket. A kicsi, pontosan úgy, ahogyan gondolták, meg is született, Réka pedig csak várta, hogy miután mindent szépen eltervezett és megoldott, jön a boldogság is. Helyette viszont kedvetlenség, kötelességek tömkelege, magány és egy ijesztÅ‘ felismerés érkezett: Réka úgy érezte, hogy nem szereti a gyermekét. Tudta, de szégyellte, hogy gyermekágyi depressziója van. Végül, amikor már a házassága is összedÅ‘lni látszott, erÅ‘t vett magán és szakemberhez fordult.

Ibolya és a férje hét év házasság után már igazán érettnek érezték magukat a gyermekvállaláshoz. Nekik sem kellett sokáig várni, Ibolya hamarosan változást érzett a testében. Kíváncsian és örömmel mentek az elsÅ‘ ultrahangvizsgálatra, ahol a képernyÅ‘ egy helyett két parányi dobogó szívecskét mutatott. Ibolya ettÅ‘l pánikba esett, annyira, hogy korábbi pánikbetegsége kiújult. Gyógyszert a babák miatt nem mert szedni, az állapota pedig egyre rosszabbra fordult, nem ment emberek közé és halálfélelem is gyötörte.

Ibolya óriási szerencséje, hogy a János kórházba került, itt működik ugyanis egyedül az országban az Együtt program, ahol a szülés környékén pszichés problémákkal küszködÅ‘ asszonyokat kisbabájukkal, esetenként férjükkel együtt kezelik. Az eljárás célja, hogy együtt tartsák az új családot, hogy a mama gyógyulás közben megismerje, megszeresse a gyermekét és a kicsi ne nélkülözze a korai idÅ‘szakban oly fontos anyai ölelést.

A Vendég a háznál csütörtöki műsorában az Együtt programot ismerhették meg, és persze Réka meg Ibolya vallomását is meghallgathatták.
 

Utolsó frissítés: 2012-02-10 20:11:10




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Műsorainkból > Vendég a háznál: depressziós anyák >