Liszt városai – Bécs

komolyzene
Liszt városai Lánczi Ágnes - 2011.05.18. 17:40
Fotó: Wikimedia/François Le VillainFotó: Wikimedia/François Le Villain
A sorozat negyedik részében Bécsbe, Liszt Ferenc első komoly sikerének helyszínére látogattak a műsor szerkesztői.

Hallgassa meg!

1819-ben Liszt Ádám felkereste Carl Czernyt, hogy érdeklődjön nála, elvállalná-e fia tanítását, ha egy év múlva Bécsbe költöznek. Czerny sápadt, gyengének tűnő gyermekként emlékezett Lisztre, akinek játéka egyenlőtlen, zavaros volt, ujjait önkényesen járatta ide-oda a billentyűkön. A mestert ugyanakkor bámulatba ejtette a fiúban rejlő tehetség. Czerny azt mondta róla: maga a természet hozott létre egy vérbeli zongoristát. Témát is adott a fiúnak improvizálásra, aki bár a legcsekélyebb összhangzattani ismeretekkel sem rendelkezett, mégis zseniális értelmet vitt játékába. Tanácsokkal látta el az apát, hogyan tanítsa egyelőre maga a fiát. Liszt halálig szeretettel emlékezett első professzionális mesterére, híres Transzcendens etűdjeit neki ajánlotta, sőt amikor már Párizsban élt, mindent megtett, hogy Czerny darabjait népszerűsítse. Czerny és Salieri is, akitől Liszt zeneszerzést tanult, ingyen adott órákat a fiúnak, sőt ajánlólevelekkel is ellátták, mielőtt Párizsba mentek tovább.

A család 1822-ben költözött Bécsbe, s itt jelent meg nyomtatásban az akkor még csak 11 éves Liszt első saját szerzeménye, melyet az Anton Diabelli kiadó a kor osztrák és magyar zeneszerzőihez intézett felhívására ő is beadott. A család a belvárosban, a Krugerstrassén lakott, de a ház ma már nincsen meg. Liszt a császárvárosból indult Európát meghódító körútjára,1823 áprilisában egy koncerttel búcsúzott a Bécstől, amelyen egyes források szerint Beethoven is jelen volt, s a gyermek Liszt homlokára lehelt csókjával avatta őt művésszé. Ez valószínűleg a valóságban nem történt meg a koncerten, de szimbolikusan mindenképpen. Beethoven Liszt ideálja maradt egész életében, és sok mindent, amit Beethoven kezdett el a zenében, azt Liszt teljesítette ki.

Liszt élete során vissza-visszatért Bécsbe koncertezni, 1838-ban itt adott jótékonysági koncertet a pesti árvízkárosultak javára. 1846-ban, a koncertkörútjai közötti időszakban több hónapot töltött Bécsben. Sok kiadója működött a városban, jól keltek a művei, például a Schubert-dalokból készült átiratait óriási példányszámban adták el, de sok személyes barátot is szerzett itt. Amikor azonban az ötvenes években zeneszerzőként akart bemutatkozni, elég sok csalódás érte, lelkes hívek mellett komoly ellenőzi is akadtak Bécsben. 1856-ban a Mozart-centenárium dirigálására Lisztet kérték fel, s élete utolsó korszakában időnként Bécsben is adott jótékonysági koncerteket, például 1877-ben, amikor a Beethoven-emlékmű felállításához gyűjtöttek pénzt.

A családi szálak is vonzották Bécshez, idős korában az ünnepeket gyakran töltötte egyik rokonánál, Eduard Lisztnél, aki szegény sorból Ausztria első államügyészévé küzdötte fel magát, s aki Liszt pénzügyeit kezelte.

Ma egy rövidke utca és egy koncertterem viseli Liszt nevét, s természetesen az osztrák fővárosban is megemlékeznek a zeneszerző születésének kétszázadik évfordulójáról.

 

Utolsó frissítés: 2011-06-02 10:23:07




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Liszt városai > Liszt városai – Bécs >