A pekingi kormányzat csütörtökön bejelentette, hogy a jövő évben 240 ezer darabra korlátozza a kiadható rendszámok keretét, s már péntektől csak sorsolás útján juthat valaki rendszámhoz. A havi átlag 17.600 rendszámtábla 88 százalékát kaphatják majd magán személyautó-vásárlók, két százalék jut a kereskedelmi járműveknek, és a maradék tíz százalékon osztoznak a vállalatok és a kormányzati szervek.
2010-ben 700 ezer új autót adtak el Pekingben, ami azt jelenti, hogy a hivatalos statisztika szerint számuk immár meghaladja 4,7 milliót. Az új szabályok szerint egy pekingi polgár nevén egy autó lehet. Amennyiben valaki újra cseréli régi kocsiját, abban az esetben nem kell a sorsolásban részt vennie.
2011 április elsejétől új parkolási tarifákat vezetnek be. Egyes helyeken az eddigi ötszörösébe kerül majd a parkolás; az ötös körgyűrűn belül az eddigi 30 perc helyett 15 percre szabják meg a díjakat. A nem Pekingben regisztrált autókat - ugyancsak az ötös körgyűrűn belül - nem engedik a városba a reggeli és délutáni csúcsforgalmi időszakban.
Az intézkedések egyértelműen átalakítják az autópiacot, s mivel a márkakereskedések az évi mintegy 800 ezer darab helyett csak 240 ezret adhatnak el, vélhetően több bezárásra kényszerül.
A csütörtökön bejelentett új szabályozásról már hetekkel ezelőtt pletykák terjedtek, aminek hatására csak az elmúlt héten 30 ezer autót adtak el Pekingben. A televízióban kétségbeesett vevők panaszkodnak a bemutató autók szomszédságában arra, hogy már gyakorlatilag nem lehet új autót venni, mindenütt heteket kell várni. Egy szalon tulajdonosa karját széttárva magyarázta: nem tud segíteni.
Pekingben 2005-ben még csak alig két és fél millió autó volt az utakon. A helyzet azóta sokat változott. Az életszínvonal emelkedésével százezrek vásároltak maguknak vagy gyermeküknek autót, s mivel a városi úthálózat képtelen volt a helyzettel lépést tartani, s a korlátozások sem bizonyultak elég hatékonynak, Peking közlekedése lényegében ellehetetlenült. Az emberek ma órákat ülnek autójukban, a sokszor nem túl tapasztalt vezetők külön forgalmi akadályokat képeznek, egyre többet használják a kürtöt, határozottan agresszívebbek az úton lévők.
Peking igyekszik a lakosság egy részét "visszaültetni" a kerékpárra, de hiába. A metróállomások melletti parkolók, a városszerte felállított bérleti helyek, a kölcsönzőket működtető vállalkozók tucatjai mentek csődbe. A városvezetés emellett gőzerővel fejleszti a tömegközlekedést, a jelenlegi 228 kilométer hosszú metróhálózat például - 5 új vonallal - 108 kilométerrel bővül az év végéig. Ezekkel 336 kilométer hosszan, 14 metróvonala lesz a kínai fővárosnak.
Kína 2009-ben előzte meg az Egyesült Államokat, s lett a világ első számú autópiaca. Tavaly 13,6 millió gépkocsit adtak el az országban.




