Az amerikai űrhajózási hivatal eredetileg jövőre indította volna a Mars-járót, amely azt kutatja, hogy van-e, lehetséges-e élet a Vörös Bolygón de az indítás túl sok kockázatot rejtett volna magában. Közben a NASA egy esetleges közös (amerikai-európai) Mars-misszióról is tárgyal. Hallgassa meg!
A halasztás oka, amint azt Michael Griffin, a NASA vezetője elmondta, hogy a mostani indítás túl sok kockázatot rejtett magában. Az elmúlt hónapokban ugyanis nem sikerült megoldani a még meglévő műszaki problémákat; a mérnökök például nem tudták továbbfejleszteni a Mars-járó kerekeit és robotkarjait mozgató motorokat. 2009 után azonban csak 2011-ben lesz ismét alkalmas a Föld és a Mars egymáshoz viszonyított helyzete arra, hogy fellőhessék a Mars-járót.
Közben a NASA tudományos igazgatója, Ed Weiler bejelentette, hogy a múlt héten megbeszéléseket folytatott az Európai Űrhajózási Ügynökség vezetőivel egy esetleges közös (amerikai-európai) Mars-misszióról. Amelyet az amerikai tudós azért is tart fontosnak, mert egy ilyen küldetés költségei oly' óriásiak, hogy szinte elkerülhetetlenné teszik az együttműködést. Az amerikai-európai együttműködésre legkorábban 2020 körül kerülhet sor; legalábbis az amerikaiak véleménye szerint.
Járai Judit (Washington)Utolsó frissítés: 2008-12-05 13:57:53