A balesetet okozó autós gyógyításának költségeit lesz hivatott fedezni a jövőre bevezetendő baleseti adó. Ertl Pál, az egyik online alkuszportál, a netrisk.hu vezérigazgatója a Kossuth Rádió Napközben című műsorában elmondta: a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) díjában most csak a vétlen autós és az utasok orvosi kezelésének költségei vannak benne.
A baleseti adó Európában sem példátlan, Németországban is létezik ilyen – mondta Ert Pál, aki szerint itthon 5-8 ezer forintos többletköltséget jelenthet az autósoknak az adó bevezetése. Mivel az összeg a kötelező biztosítás díjától függ, minél magasabb valakinek a kötelezője, annál több lesz az adó is. Részben ezért is számít az alkusz cég vezetője arra, hogy itthon minden eddiginél többen válthatnak biztosítót a most kezdődő kampányban. Számításaik szerint a csökkenő biztosítási díjak mellett a harminc százalékos adó összességében 20-25 százalékos költségemelkedést hozhat az autósoknak.
Az év közben biztosítót váltó ügyfelekre is ugyanúgy, időarányosan ráterhelik a baleseti adót – tette hozzá.
Gyulainé Tóth Zsuzsa, az autóklub jogi igazgatója arra hívta föl a figyelmet, hogy a biztosítótársaságok által meghirdetett tarifák még nem fogják tartalmazni az adó mértékét, hiszen a jogszabályt várhatóan csak a jövő hónapban fogadja el a parlament.
Utolsó frissítés: 2011-10-27 11:35:27



