Ha így megy tovább, Nagy-Britannia népessége húsz év múlva meghaladja a 71,5 milliót, szemben a jelenlegi 61 millióval – derül ki a brit statisztikai hivatal nemrégiben közzétett adataiból. Ez azt jelenti, hogy még néhány évtized, és Nagy-Britannia lekörözi Németországot és Franciaországot, és az unió egyik legnépesebb állama lehet. A növekedés több mint kétharmadát közvetve vagy közvetlenül a bevándorlás okozza.
A becslés az eddigi tendenciákat vetíti ki a jövőre. Ahhoz, hogy a lakosság száma ötvenről hatvanmillióra emelkedjen, több mint ötven évre volt szükség. Ez a folyamat 1948 és 2005 között zajlott. Hatvanról hetvenmillióra azonban alig húsz év alatt növekszik majd az ország lakossága – vélik a szakemberek. A statisztikai hivatal szerint a következő 25 évben évente 180 ezer új emigráns érkezik majd a szigetországba, és ennek közvetlen hatása lesz a brit társadalomra. Sok londoni iskolában már ma is a tanulók több mint fele nem angol anyanyelvű. A születendő gyerekek zöme migráns családok leszármazottja. Számos szakember hívta fel a figyelmet arra, ha a politikusok nem tesznek határozott lépéseket a bevándorlás korlátozására és ellenőrzésére, akkor a következő öt évben egymillió új bevándorlónak kell lakás, iskola, munkahely, szociális támogatás, ez pedig a jelenlegi költségvetési korlátozások között szinte megoldhatatlan feladat elé állítja a kormányt. Márpedig, ha ezzel a problémával nem néznek szembe, az könnyen a szélsőségek erősödéséhez vezethet.
A bevándorlásnak természetesen pozitív hatásai is vannak, ám a legkülönbözőbb szervezetek egyöntetű véleménye szerint aggasztó, hogy a politikusok képtelenek kontrollálni a népesség alakulását leginkább meghatározó bevándorlás folyamatát.
Bevándorlók másutt is
A bevándorlóknak nemcsak Nagy-Britannia jelent célországot. Miközben a világ népessége a becslések szerint 9,5 milliárdra bővül 2050-ig, Európa népessége csökken és öregszik. Ez igaz Németországra, de még Franciaországra is, ahol pedig most már pozitív a mérleg, tehát többen születnek, mint ahányan meghalnak egy évben. Józan Péter professzor, az Akadémia demográfiai bizottságának elnöke szerint az amerikai becslés Nagy-Britanniára vonatkozóan nem tűnik reálisnak. A világ össznépessége viszont valóban meghaladhatja a kilencmilliárdot 2050-re, ahogyan az is tény, hogy az unió államainak lélekszáma fogyatkozik. A bevándorlók nélkül ez a folyamat sokkal gyorsabb lenne.
A napokban érte el az ötszázmilliós lélekszámot az Európai Unió. Miközben 1 millió 300 ezerrel nőtt az EU népessége, ebből 900 ezer volt a bevándorló – magyarázta.
Magyarországon 1981 óta csökken a lélekszám. Akkor 10 millió 711 ezren voltunk. Azóta összességében 700 ezerrel lettünk kevesebben, és a demográfusok azt valószínűsítik, hogy már idén 10 millió alá csökken a lélekszám Magyarországon. Józan Péter professzor rámutatott: évente valamivel több, mint 30 ezerrel fogyatkozunk. „Az alacsony élve születési szám részben azzal kapcsolatos, hogy megváltozott a nők társadalmi szerepe, és a társadalom nem tudja, hogyan kell reflektálni erre a megváltozott társadalmi szerepre. A skandináv országokban elfogadta a társadalom, hogy a női emancipáció azt is jelenti: a férfiaknak nagyobb részt kell vállalni a családdal kapcsolatos összes tevékenységben, beleértve a gyermeknevelést is. A magyar társadalom nem tartott ott, mint a skandináv társadalmak – vélekedett a szakember.
Kövessen minket a Twitteren is: twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


