A felvilágosító kampányokból a trükkös tolvajok is tanulnak

Fotó: MTI/Nagy LajosFotó: MTI/Nagy Lajos
Tanfolyamot szervez a Vas megyei rendőrség a trükkös tolvajok által kiszemelt idősebb korosztály tagjai számára, hogy megállítsa az effajta bűncselekményt számának emelkedését.

Hallgassa meg!

Minden felhívás és figyelmeztetés ellenére nemhogy csökkenne, inkább nő a trükkös tolvajok által elkövetett bűncselekmények száma Vas megyében. Ebben az évben már hatvan feljelentést tettek főként nyugdíjas, egyedülálló emberek.

A trükkös tolvajok egyik áldozata elmesélte, egy alkalommal idegen férfi kopogtatott hozzá, aki ceruzát kért egy percre. A idős asszony hátralépett fél métert, amikor az ismeretlen megkérte, hadd menjen be a konyhába, mert az asztalnál könnyebben le tudja írni a házban lakó egyik ismerősének szánt üzenetet. A rosszul látó nő jóhiszeműen beengedte a férfit, akivel bementek a konyhába, majd eközben az ismeretlen személy társa kipakolta a nyugdíjas lakását.

Számtalan hasonló eset fordul elő amikor trükkös tolvajok csapják be az idős embereket, akik mire feleszmélnek, értékeiknek már nyoma veszett. Az elmúlt időszakban sokat tett a Vas megyei Rendőr-főkapitányság, hogy felhívja a figyelmet az effajta bűnelkövetésre.

Mivel a trükkös tolvajok elsősorban az idős, magányos embereket szemelik ki, a rendőrség tanfolyamot szervez a lehetséges áldozatoknak, hogy miként óvhatják meg magukat. A rendőrök előadásokat szerveznek nyugdíjas klubokba, szórólapokat nyomtattak, minden lehetséges fórumon felhívták a figyelmet a csalókra. Az akció azonban nemhogy nem volt sikeres, talán még ötleteket is adott a bűnözőknek, legalábbis erre utal, hogy idén jócskán megnőtt a trükkös tolvajlások száma Vas megyében – mondta Hollósi Gábor szombathelyi rendőrkapitány.

A tolvajok jellemző módszere kapcsán a rendőri vezetőnek a Hobo Blues Band A felszarvazottak balladája című dala jut eszébe. A szám szövege egy helyen így szól: „Ott volt a postás, a rendőr, a villanyszerelő, a szomszéd, a gázos és a díjbeszedő…” Hollósi Gábor szerint ha a trükkös tolvajok saját foglalkozásukat illető hazugságairól van szó, akkor a slágerben hallható felsorolás folytatható a szociális munkás, a londiner és a masszőr szakmákkal is.

A romló statisztikák mellett azonban siker, hogy elfogták azt a huszonegy éves szombathelyi nőt, aki legalább egy tucatnyi trükkös lopással gyanúsítható, ráadásul nem először – mondta Horváth Ottó rendőr őrnagy. A fiatal elkövető és társainak jellemző módszere, hogy önkormányzati dolgozónak vagy szociális gondozónak adják ki magukat, és már az utcán leszólítják áldozatukat, például rendelők, egyéb egészségügyi intézmények előtt, majd hazakísérik. A banda tagjai különböző támogatásokat ígérnek a későbbi sértettnek: például, hogy az önkormányzat nevében megveszik neki a gyógyszerét, valamint közgyógyellátás megállapításához kérelmező lapot töltetnek ki vele. Ezalatt a tolvaj társai szabadon garázdálkodnak az idős ember lakásában. A rendőr őrnagy szerint ilyen esetekben a minimális összeg, amit a bűnözők elvisznek negyvenezer forint, de nyolc és fél milliós lopás is volt már, az sértett összes megtakarított pénzét zsebre tették.
 

Utolsó frissítés: 2011-10-14 07:23:35




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > A felvilágosító kampányokból a trükkös tolvajok is tanulnak >