Michael O'Leary a Financial Times szerdai idézete szerint kijelentette: levélben kéri a repülésügyi hatóságok engedélyét ahhoz, hogy a cég járatain csak egy pilóta teljesítsen szolgálatot. A másodpilóta ugyanis felesleges a korszerű repülÅ‘gépeken, mivel "ma már úgyis a számítógép végzi a legtöbb repülési feladatot". O'Leary szerint ezzel "egy vagyont lehetne megtakarítani az egész légi iparágnak".
A vezérigazgató azzal érvelt, hogy a vonatokat is vezetheti egyetlen mozdonyvezetÅ‘, pedig ez is balesethez vezethet például egy szívroham esetén. O'Leary hozzátette, a cég történetének elmúlt 25 évében, több mint 10 millió repülés során egyetlen pilóta szenvedett szívinfarktust, és "Å‘ is le tudta tenni a gépet".
A vezérigazgató a londoni gazdasági napilap idézete szerint elismerte, hogy a hosszabb távú járatokon szükség van két pilótára. Kijelentette azonban, hogy a Ryanair rövidebb útvonalain szükség esetén a légi utaskísérÅ‘k is el tudják látni a másodpilóta szerepét. Hozzátette: a másodpilóta feladata egyébként is csak annak biztosítása, hogy a kapitány "nehogy elaludjon és rádÅ‘ljön a számítógép valamelyik vezérlÅ‘ berendezésére".




