A rendőrség hiába örült, néhány órával később kiderült ugyanis, hogy a kézre kerített feltételezett rablónak semmi köze az egy héttel ezelőtti berlini támadáshoz. Így a férfit, akiről korábban már mindent tudni véltek, így azt is, hogy arab származású és egy korábbi rablásban már részt vett, délután kénytelen-kelletlen szabadon engedték.
Az ügy kínos, mert a rendőrség a tettesek kapcsán pancserekről beszélt, akik hibát hibára halmoztak, több DNS-mintát, illetve ujjlenyomatot hagytak hátra és ráadásul a háromperces vadnyugati krimit a hotel több videokamerája rögzítette. Most pedig úgy tűnik, hogy inkább a rendőrség volt pancser.

Hallgassa meg!


