Módszerük az volt, hogy miközben az autószalonban a gépkocsi iránt érdeklődtek, egyikük kicserélte a slusszkulcsot egy hasonló jellegű másik kulcsra - mondta a Független Hírügynökségnek Reinhoffer Csaba, a Győri Rendőrkapitányság bűnügyi osztályvezetője. A banda két tagja - egy férfi és egy nő - előzetes letartóztatásban vannak, harmadik társuk ellen pedig országos körözést adtak ki.
Az eddigi vizsgálatok szerint a tolvajok több száz millió forintos kárt okoztak, de azt még ki kell deríteni, hogy az alkatrészeket saját maguk vagy orgazdákon keresztül értékesítették - tette hozzá Reinhoffer Csaba. A banda tagjait üzletszerűen jelentős értékre elkövetett lopás miatt vonják felelősségre, amiért 8 év börtönt is kaphatnak. (FH)




