Húsvét előtt olyanok is sokan vásárolnak állatot, akik máskor nem tartanak házi kedvencet. Legalább ennyien gyorsan meg is szabadulnának a kisnyulaktól. Idén először már nem lehet az állatkertbe vinni a megunt kedvencet. Hallgassa meg!Tiltakoznak a húsvéti nyúlvásárlás ellen az állatvédők, és az állatkertek is sorra utasítják el, hogy az ünnepre vásárolt élő állatokat befogadják húsvét után. A Fővárosi Állatkertbe például idén először nem lehet majd bevinni a megunt nyuszikat. Az állatvédők arra figyelmeztetnek, hogy a nyúl ugyan nagyon aranyos kisállat, de ugyanúgy gondoskodni kell róla, mint egy macskáról vagy kutyáról. Az állatkert ezért húsvét környékén ráerősít az átnevelő kampányra - mondta a szóvivő Hanga Zoltán.
A nyulakat nem csak gyerekeknek vásárolják. Az egyik bevásárlóközpont kisállat-boltjában úgy tapasztalták, felnőtt-ajándékká vált a nyúl. Ugyan interjút nem adtak, de azt elmondták, hogy mindenkit részletesen tájékoztatnak a helyes nyuszi tartás körülményeiről.
Egy nyúl akár 10-12 évig is élhet, vagyis ennyi ideig kell folyamatosan gondoskodni róla. Jó, ha mindig van előtte víz, és mivel rágcsáló, szinte folyamatosan ropogtatnia kell valamilyen zöldséget vagy füvet, és sokak idealisztikus elképzeléseivel ellentétben, ritkán barátkozik kutyákkal.
Veliczky JuditUtolsó frissítés: 2008-03-21 19:30:37