Az örök nyári időszámítás hazája lesz Ukrajna

Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Oroszország és Belarusz után Magyarország keleti szomszédja, Ukrajna is úgy döntött, hogy felhagy a téli-nyári időszámítás alkalmazásával egészségügyi és gazdasági okokból egyaránt. A kritikusok szerint rossz döntés született, amelynek a hivatalos magyarázat nem tárja fel az igazi okát.

Hallgassa meg!

Ukrajna úgy határozott, hogy az egy hónap múlva esedékes óraátállításkor békén hagyja a mutatókat, és ezentúl az eddig érvényes nyári idő marad érvényben az országban egész évben. Az sem zavarta a parlamenti döntéshozókat, hogy eredetileg a téli időszámítás a természetes, hiszen akkor delel a nap pont délben. A rendelet értelmében az kelet-európai országban a Greenwhich-től számított második zóna idejéhez hozzáadnak még egy órát, az eltérés így összesen három óra. Ennek köszönhetően az Ukrajnában érvényes hivatalos idő egybeesik majd a moszkvaival, amihez a napokban Fehéroroszország is alkalmazkodott.

Az ukrán „időfagyasztást” megszavazó kétszázhatvanhat törvényhozó az orosz kormányhoz hasonlóan egészségügyi és gazdasági okokkal magyarázta a lépést. A belarusz kormány azonban nyíltan bevallotta, hogy a küszöbön álló orosz-kazah-fehérorosz vámunió közelgő létrejötte a valódi ok, így a környező államokban az oroszokéval megegyező időszámítás lesz érvényben.

Magyarország esetében a nyári időszakban megmarad az eddigi egy órás eltérés. A téli szezonban azonban két órára nő a különbség a magyar és ukrán idő között. Baki Andrea, ungvári magyar újságíró szerint az időeltoldás sok félreértésre ad majd okot. Az, hogy Ukrajna nem tér át a téli időszámításra, mindenképpen rosszul érinti a területén élő magyarságot. Bármennyire is elszakadtak a kárpátaljai magyarok az anyaországtól, mégis bizonyos szempontból Magyarországhoz igazodnak. Erre nagyon jó példa a tévénézési, illetve a rádióhallgatási szokások alakulása; a kárpátaljai magyarok a magyarországi médiából tájékozódnak a világ eseményeiről.

Az ottani magyarok hiába élnek ukrán fennhatóság alatt, magyarországi, vagyis közép-európai idő szerint tervezik a mindennapjaikat, az alapján beszélnek meg találkozókat. Ezt figyelembe véve az ukrán időszámítás változása sokat fog bonyolítani a dolgokon. Baki Andrea hozzátette, Kárpátalja határos nemcsak Magyarországgal, de Szlovákiával, Lengyelországgal és Romániával is. Ha valaki a jövőben utazni kíván, és Kárpátaljáról elindul délután kettőkor, a közeli határ túloldalára érve még csak déli tizenkettő óra szerint kell intéznie az ügyeit. Teljesen abszurd, hogy akár egy kilométeren belül kétórás időeltérés legyen – mondta a magyar újságíró.

Kárpátalja és Nyugat-Ukrajna számára történelmileg és földrajzilag is idegen a moszkvai időszámítás. Vaszil Gulej megyei szakorvos szerint az emberek egészsége is megérzi majd az átállást. „Az idősökre, a gyerekekre és a veszélyeztetett egészségi állapotú emberekre biztosan kihat majd ez a változás. A felnőttek idegrendszerét is meg fogja viselni, ami a munkaképesség csökkenését is eredményezheti. Az is problémát jelent majd, hogy télen sötétben indulunk majd iskolába és munkába, és hazatérni is sötétben fogunk” – mondta a kárpátaljai orvos.

A téli és a nyári időszámítás váltakozásának megszüntetését, az ukrán törvényhozás tudományos és oktatási bizottsága indítványozta, és a kormánypárti frakciók támogatták.

Utolsó frissítés: 2011-09-27 15:51:07




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Az örök nyári időszámítás hazája lesz Ukrajna >