Egészen elképesztő történettel keresték meg - saját megfogalmazása szerint - Morvai Gábort, a Fogyasztóvédők Magyarországi Egyesületének jogászát. A tanácsadó elmondta, egy debreceni hölgy a minap azzal fordult hozzá, hogy két férfi csengetett be hozzá, akik igazolványt felmutatva a hőszolgáltató embereinek adták ki magukat, és kérték, hadd vizsgálják meg az ablakokat. Az asszony beengedte őket, majd a szemle után a jövevények elkezdték csóválni a fejüket, azt mondták, a régi fa nyílászárók rosszul szigetelnek, amiből még baj lehet. Leültek az asztalhoz, és el kezdték magyarázni, hogy az ilyen régi, rossz ablakok miatt, egy új európai uniós rendelet következtében, a tulajdonosoknak környezetvédelmi bírságra kell számítaniuk.
A két férfi azonban felhívta a figyelmet, hogy az ő cégük, anélkül, hogy kicserélnék a nyílászárókat, képes az uniós szabványnak megfelelően szigetelni az ablakokat. Ezzel nemcsak a bírságtól menekül meg a hölgy, de még több tízezer forint fűtési díjat is megspórol éves szinten – állították az vélt szerelők.
Az asszony egyrészt örült a megtakarítási lehetőségnek, másrészt szomorkodott, hogy egyáltalán létezik ilyen európai uniós rendelet, amely miatt most kiadásra kényszerül. Végül a férfiak adtak neki egy szerződést a szükséges munkálatokhoz, amihez előleget kértek. A nő azt mondta, szeretné megbeszélni a családjával, de a látogatók határozottan kijelentették, hogy rengeteg a munkájuk, ezért az ajánlatuk később nem lesz aktuális, tehát az ügyfélnek azonnal kell döntenie. A hölgy ezután megrendelte a munkát, majd kifizette a kért előleget, később azonban elgondolkodott, és elment a fogyasztóvédő egyesülethez, hogy felvilágosítást kérjen, hasonló esetekben, mi a megállapodás menete.
Morvai Gábor jogász elmondta, tudomása szerint egyik energiaszolgáltató emberei sincsenek felhatalmazva ilyen munkák elvégzésére. Emellett az sem igaz, hogy környezetvédelmi bírság fenyegeti a rosszul szigetelő ablakok gazdáit. Az más kérdés, hogy a nyílászárok korszerűsítésével pénzt lehet megtakarítani. Az állítólagos hőszolgáltatós munkatársak által az asszonynál hagyott szerződés sem szólt másról, mint hogy pénzt spórolhat, ha felújítattja az ablakait – környezetvédelmi bírságról szó sem esett a papírokban.
Morvai Gábor szerint ez azt mutatja, a cégek minden trükköt bevetnek, hogy ügyfeleket szerezzenek. Az utcáról betérő szerelőkkel azonban kockázatos leszerződni, mert egy lakás-, vagy akár ablakfelújítási munkára szóló megállapodásnak elég bonyolult részletei is lehetnek, és a munkát komoly felmérésnek kell megelőznie.
Utolsó frissítés: 2011-09-21 12:43:41
Hallgassa meg!


