2005-ben Kína lakossága elérte az 1,3 milliárdot. Szakértők azt mondják, ha nincs a harminc éve bevezetett "egy gyermek politika", amely komoly pénzbüntetéssel sújtja a több utódot vállalókat, akkor ez már négy évvel korábban, vagyis 2001-ben megtörténik. Mostanra azonban már kicsit változott a helyzet, és Kína azt tervezi, enyhít a szigorú születésszabályozáson. A Reuters híradása szerint első körben öt tartományban enyhítenének a szabályokon.
Az okok sokrétűek. Hosszú távon túl alacsonyra csökkenhet a munkaképes korúak száma, és az is kérdéses, ki fogja eltartani a sok idős embert. És még egy: a számítások szerint 2020-ra 24 millió kínai férfi találhatja magát abban a helyzetben, hogy nem tud megházasodni. Mivel a kínai társadalom a férfiörököst részesíti előnyben, becslések szerint az elmúlt harminc évben lánymagzatok milliói nem születtek meg, a nők inkább az abortuszt választották, hogy az egy megengedett gyermek fiú legyen. Ezzel elkezdődött a nemek egyensúlyának felborulása, amelyre komoly üzlet épült több ázsiai országban is.
Számos honlap található, amelyen például vietnámi feleségek közvetítését ígérik cégek tajvani, szingapúri vagy éppen dél-koreai férfiak számára. Csakhogy nem végződnek mindig happy enddel ezek a házasságok. Egy Tajvanban férjhez ment vietnámi asszony azt mondja, a nyelvi és a kulturális különbségek miatt volt nehéz megszoknia az új életét, de még így is a szerencsésebbek közé tartozik. Dél-Koreában néhány hónapja egy férfi meggyilkolta vietnámi feleségét. Bár a férjet több mint ötven alkalommal kezelték skizofréniával, erről nem tájékoztatták a messziről érkezett menyasszonyt. Ezután a kormány úgy döntött, szigorúbb ellenőrzéseknek vetik alá az országban működő több mint 1200 házasságközvetítő irodát. Kérdés, hogy mindezekre meddig lesz szükség.
Meleg Attila, a KSH Népességtudományi Intézetének tudományos főmunkatársa azt mondja, már az ázsiai országokban is csökken a termékenység, és nemcsak a korlátozások miatt, igaz, több évtizedre lesz szükség, mire ennek hatása a demográfiai mutatókban is megérződik. Kínában a legutolsó adat a teljes termékenységi arányszámra 1,5, míg Magyarország 1,3-mal a világ egyik sereghajtója, de Indiában is esik a termékenység, már folyamatosan 2,8-3 körül van. Ha a világ termékenységét nézzük, akkor tulajdonképpen egyetlen terület maradt, a Szahara alatti afrikai rész, ahol a termékenység még jelentősen magas szinten áll - mondja a szakember. Ez egy komplex folyamat, amiben sokféle társadalmi folyamat is szerepet játszik: a városiasodás, az individum előtérbe kerülése, a paraszti, vagy az agrárszféra visszaszorulása. A statisztikus kiemeli azt is, hogy amikor a nők iskolázottsága javul, abban a pillanatban a termékenység nagyot esik.
A Meleg Attila által említett hosszú távú változásoktól függetlenül jelenleg tény, hogy India népességének puszta mérete állandó nyomást gyakorol az ország erőforrásaira. Hatalmas kihívást jelent az iskolahálózat és más szolgáltatások kiterjesztése. A falusi hagyomány szerint a nők tizenévesen házasságot kötnek, majd gyors egymásutánban több gyermeket is szülnek. Ezen változtatna most a maharasrai program. Szathára körzetben ötezer rúpiát, vagyis körülbelül 20 ezer forintot kapnak azok a fiatal párok, akik az első két évben nem vállalnak gyereket. Előrejelzések szerint India lakossága meg fogja haladni Kínáét a következő évtizedekben. Kérdés, hogy mekkora lesz a csúcs. Ezt szakértők 1,5 milliárd és 1,9 milliárd közé teszik, de az indiai vezetők egyetértenek abban, hogy ez utóbbit el kellene kerülni.




