Áramcsapás a tóparton

horgászat baleset
Hajnal-táj  - 2011.06.10. 07:21
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
Óvatosságra intenek a tógazdák: eddig két horgász halt meg azért, mert horgászbotjuk hozzáért egy nagyfeszültségű vezetékhez.

Hallgassa meg!

Óvatosságra intik a horgászokat a tógazdák és az áramszolgáltatók azután, hogy a négy évvel ezelőtti, Zala megyében történt tragédia után most áprilisban halálos áramütés ért egy 33 éves férfit az egyik tó partján Jász-Nagykun-Szolnok megyében. A horgász, a helyi körzeti megbízott, hat méter hosszú, karbonszálas botjával éjszaka ért hozzá a viszonylag alacsonyan felette húzódó, nagyfeszültségű vezetékhez, a bot vége pedig lehúzta azt. A balesetet a rendőr kisfia is végignézte.

A tó egy magáncég tulajdonában van, és a tógazda azt mondja, nem ez volt az első baleset, korábban is ért már itt áramütés egy horgászt, de ő szerencsésen túlélte. Azóta, ahol lehet, felhívják a figyelmet a veszélyre, táblákat is kihelyeztek, de ennél többet nem tehetnek, az emberi figyelmetlenséggel nem tudnak mit kezdeni. Bár nem érzik magukat felelősnek, igyekeznek a két apa nélkül maradt gyereknek segíteni, egy olyan biztosítást kötnek majd, ami nagykorúságuk elérésekor valamelyest pótolhatja azt az anyagi veszteséget, amit az apa halála okozott.


 

Utolsó frissítés: 2011-06-14 07:11:21




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Áramcsapás a tóparton >