- Mi számít fényszennyezésnek?
Kolláth Zoltán:
- Fényszennyezésnek vagy zavaró fénynek számít minden olyan világítás, ami olyan helyre jut és olyan időben, amikor arra nem lenne szükség. Például ha valaki egy gömbölyű lámpát tesz ki az udvarára, ami minden irányba világít, abból az energia fele legalább veszendőbe megy az égbolt felé, ezzel fényszennyezést okoz.
- Tehát egyrészt kapcsoljuk le a villanyt, ezzel megelőzhetjük a fényszennyezést, másrészt mire figyelnek most ebben a világméretű megfigyelő akció során?
- Ez a megfigyelő akció arra megy ki, hogy megbecsüljük, milyen az égbolt állapota, milyen halvány csillagokat lehet látni. Az akciót ráadásul úgy hozták létre, hogy nagyon egyszerűnek számít, tehát gyerekek is, vagy a tanárok, vagy a szülők irányításával ezt meg tudják tenni.
- Tehát ha sok csillagot látunk, akkor nem beszélhetünk fényszennyezésről, ha kevesebbet, akkor fényszennyezésről beszélhetünk?
- Pontosan. Ahhoz, hogy ezt valamivel pontosabban le lehessen írni, egy csillagképet, az Orion csillagképet jelölték ki, erről az interneten több különböző képet lehet találni és a megfigyelt látványt kell összehasonlítani ezekkel a képekkel, és amelyik a leginkább megfelel annak, amit látnak az égbolt alatt, annak a számát kell feltüntetni és elküldeni az interneten keresztül a megfigyelő központba.
- Milyen következményei vannak a fényszennyezésnek?
- Ez egy nagyon szerteágazó szennyeződés, aminek nagyon sok folyománya van, egyrészt az élővilág zavarása. Teszem azt a baglyok kezdenek eltűnni a templompadlásokról, mert nem jönnek ki a túl nagy fény miatt, később kezdik az élelmiszer gyűjtő útjukat, ezért sok helyről már el is tűntek vagy lecsökkent a példányszám.
- Tehát például a templomok külső megvilágításával is komoly kárt okozunk.
- Vagy olyan helyeken, ahol védett pillangók vannak és megjelennek fények. A fények felé repül a legtöbb éjszakai rovar, ott csapdába kerülnek, ezért is elpusztulhatnak. De az embert is zavarhatja a fény, például csak azért, ha valakinek erős fény beszűrődik az ablakán, akkor nem tud olyan jól aludni, de ma már egyre több orvost azt mondja, hogy a hormonháztartásra is nagyon erőteljes hatása van, egy viszonylag kis megvilágítási szint is álom közben, ami már sokfajta más betegséghez is vezethet.
- És mi a helyzet egyébként a közvilágítást is önök visszaszorítanák?
- Fényre szükség van, közvilágításra szükség van. A helyzet inkább az, hogy minél inkább okosabban és odafigyeltebben kellene világítani, hogy tényleg csak oda jusson fény, ahol erre szükség van. Erre nagyon sok példát látunk már az országban is, például Budapest közvilágításában nagyon sok olyan lámpatest jelent meg, ami ténylegesen csak jó irányba világít. És nem is annyira a közvilágítás manapság az, ami a legnagyobb forrás, hanem sok esetben a bevásárlóközpontok parkolói például, amiket akkor is megvilágítanak, amikor az már nem működik.
- Egyébként nem ez az első megfigyelő akció Magyarországon sem. Az eddigiek milyen eredményt hoztak?
- Ez már a harmadik év. A tavalyi év világszerte több mint nyolc ezer megfigyelés gyűlt össze, és Magyarország nagyon szépen szerepelt, mivel rögtön az első négyben volt benne a beküldött megfigyelések számában.
- És a másik szempontból Magyarország szennyezettebb a fény szempontjából, vagy a fényszennyezés szempontjából?
- Magyarország Európába belépett a fényszennyezés szempontjából is, tehát ugyanolyan szennyezési szintek vannak, mint szerte Nyugat-Európában, a nagyvárosok fényszennyezettsége ugyanolyan, mint az európai nagyvárosoké. (180 perc)Utolsó frissítés: 2008-02-25 10:36:46




