Nem pontosan akkor és nem pontosan ott, de földet ért a Szojuz űrhajó, fedélzetén az első koreai űrhajóssal és rekorder orosz kollégájával közép-európai idő szerint 10:30 órakor a kazahsztáni sztyeppén, Arkalik város közelében. Hallgassa meg!Húsz perc késéssel és a megadott helyszíntől több mint 420 km-re, de egyébként rendben földet ért Kazahsztánban az a Szojuz űrhajó, amely az első koreai űrhajóst és a leváltott személyzetet hozta haza a nemzetközi űrállomásról. A leszállóegység úgynevezett ballisztikus pályán szállt le, ami elég ritkán fordul elő, és valószínűleg a szokásosnál nagyobb megterhelést jelentett az űrhajósok számára. A Moszkva melletti űrközpontban elég ideges volt a végén a hangulat. Ekkora eltérés a földet érésnél már mindenképpen komoly zűrnek számít, függetlenül attól, hogy a keresőszolgálat helikopterei azonnal megtalálták a leszállóegységet.
A 29 éves Ji Szo Jeon tíz napot töltött az űrben. A másik két visszatérő, az amerikai Peggy Whitson és az orosz Jurij Malencsenko viszont fél évet. Ezzel egyébként Whitson amerikai űrrekorder lett, mert korábbi repülésével együtt összesen 377 napot tudhat maga mögött a kozmoszban. Ji Szo Jeont, az első koreai űrhajóst 36 ezer jelentkező közül választották ki és eredetileg csak dublőr volt, de aztán fegyelmezetlen férfi kollégája helyett végül mégis ő repült az űrbe, ahol számos kísérletet is végzett és a személyzetnek egy komplett koreai vacsorával kedveskedett.
Nemes Gábor (Moszkva)Utolsó frissítés: 2008-04-19 16:30:58