Gyilkos rablóbanda ügyében nyomoz az NNI

Idősek elleni bűncselekményeket elkövető, brutális rablóbandát leplezett le a rendőrség. Áldozataik közül ketten életüket vesztették.

A banda tagjai főként az M3-as autópálya vonalán követtek el bűncselekményeket: áldozataikat bántalmazták, megkötözték és magukra hagyták, ketten közülük meg is haltak - ismertette Szőke Tamás őrnagy, a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) különleges ügyek osztályának helyettes vezetője pénteken újságírók előtt.

A rablóbanda számlájára tizenkét bűncselekmény írnak, detovábbi hasonló eseteket is vizsgál a rendőrség. A hét gyanúsított közül egy jogerős szabadságvesztését tölti, öten előzetes letartóztatásban vannak, egy pedig házi őrizetben.

A rablók - akik egy borsodi faluból származnak, és rokoni szálak kötik őket össze - általában a késő esti, kora hajnali órákban törték rá az ajtót a lomtalanítások során kifigyelt áldozatokra Budapest sztráda melletti kerületeiben, valamint több megyében. Az első bűncselekményt 2008 szeptemberében a XVIII. kerületében követték el, és 2009 áprilisáig folytatták a rablássorozatot. Az ügyben összesen huszonegy idős sértett van.

Áldozataikat indokolatlanul súlyosan bántalmazták, esetenként véresre verték őket. Két esetben emberölési kísérlettel gyanúsítják a banda tagjait, mivel annyira súlyos sérüléseket okoztak áldozataiknak. Az időseknek - akiknek a többsége egyedül élt - gyakran órákat kellett megkötözve eltölteniük; volt, akire nyolc óra elteltével találtak rá a szomszédok.

Görbeháza-Bagotán 2008. december 28-án egy tanyán élő idős férfi belehalt a banda által okozott sérülésekbe, 2009. április 12-én pedig a XVII. kerületben vertek meg úgy egy idős házaspárt, hogy a férj életét vesztette. Volt, ahonnan csak ezer forintot vagy három kiló húst, máshonnan ékszereket vittek el, egyszer pedig négy és fél millió forintnak megfelelő értéket zsákmányoltak.

A csoport tagjait - egyebek mellett - több emberen elkövetett, különös kegyetlenséggel, nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják.




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Gyilkos rablóbanda ügyében nyomoz az NNI >