Hallgassa meg a 180 percben készült interjút!
Magyarországra vezető szálai is vannak a thaiföldi túszejtő ügynek - mondta a Kossuth Rádió reggeli műsorában a Terrorelhárítási Központ főigazgatója. Hajdu János a 180 percben hangsúlyozta: az elkövetők pénzért rabolták el a 26 éves magyar fiatalt, aki Pattayában tanult, a Terrorelhárítási Központ azonban nem fizetett váltságdíjat: munkatársainak tárgyalások útján sikerült elérniük, hogy az emberrablók elengedjék foglyukat. Mivel a túszejtőkkel csak telefonon tárgyaltak, egyelőre még keresik őket - tette hozzá Hajdu a Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában.
A TEk munkatársai szerdán jelentették be, hogy sértetlenül és váltságdíj fizetése nélkül szabadítottak ki egy magyar fiatalembert Thaiföldön. A Terrorelhárítási Központ és a Nemzeti Nyomozó Iroda közös akcióját az FBI bangkoki ügynöke is segítette. Csizner Zoltán ezredes, a Nemzeti Nyomozó Iroda igazgatója elmondta, hogy a Thaiföldön tanuló fiatalembert még május utolsó napján rabolták el és a túszejtők azonnal jelentkeztek a Budapesten tartózkodó szülőknél. Százezer eurót követeltek és foglyuk megcsonkításával fenyegetőztek. A szülők a rendőrséghez fordultak, a Terrorelhárítási Központ több szakértője kiutazott Thaiföldre, ahol Hajdu János főigazgató szerint a bravúros tárgyalástechnikának köszönhetően sikerült az akció.
A fiatalemberről csak annyit közöltek, hogy sok olyan embert ismer, akit Magyarországon bűncselekmények miatt köröznek.
Utolsó frissítés: 2011-06-16 18:29:10



