Napközben - 2011.06.20. 11:10
A 12-es, 16-os, 18-as karika mellé 2011. január 1-jével felkerült a hatos karika is a képernyőre, ami jelzi: egyes filmeket nem ajánlatos nézniük hatévesnél kisebb gyerekeknek. A Napközben című műsorban megkérdezett szülők egy része jónak tartotta az ötletet, azt mondták, jó, ha figyelmeztetik őket a káros tartalmakra, mások szerint viszont a korlátozás felesleges, hiszen a szülők maguk is meg tudják ítélni, mit nézhet és a kicsi, és mit nem.
Cserháti Ágnes, az MTVA szóvivője úgy látta, a közszolgálati műsorszolgáltatók örömmel fogadták az új jelölést, jócskán megkönnyíti ugyanis a dolgukat. Korábban hozzájuk is érkeztek panaszok, így viszont talán a gyerekek biztosabban megóvhatók a durva tartalmú filmektől. A besorolásról egyébként a műsorkészítők, szerkesztők döntenek.
A műsorban megszólaló M. Tóth Géza rajzfilmkészítő, animációs rendező is, aki azt mondja, egy ilyen ajánlást az alkotók is szívesen fogadnának a médiahatóságtól, ők ugyanis egyelőre nem kaptak. A művész egyébként azt mondta, nem hiszi, hogy a rajzfilmek annyira komoly rombolást okoznának a gyereklélekben, szerinte a kicsiknek erősebb az immunrendszerük, mint ahogyan azt sokan gondolják.
Kollarik Tamás, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság tagja a műsorban azt hangsúlyozta: az új korhatárjelzés európai mintára kerül be az új médiatörvénybe, és a tapasztalatok szerint segít a szülőknek, műsorkészítőknek egyaránt. A szakember hozzátette: nem nevelni szeretnének, csak támpontot adni azoknak, akiknek a kezében a távirányító van.
A nagycsaládosokat képviselő Kutassy Jenő hozzátette: nem voltak ugyan jelen a törvény kidolgozásánál, így korhatár kijelölésébe nem tudtak beleszólni, de egyetértenek azzal, hogy érdemes határt állítani a rajzfilmeknél is, így üdvözlik az ajánlást, amit ők is szülőknek szóló segítségnek tartanak.
A műsorban megszólalt Kósa Éva pszichológus is, aki jelen volt a törvény kidolgozásánál. Ő - reagálva a korábban megszólaló rajzfilmkészítő szavaira -, azt hangsúlyozta, az ajánlás a gyártóknak is hasznos, és kell is, hogy használják. Hozzátette azt is: sokéves tapasztalat, hogy a szülőkben valóban nagyon sok a hangos tiltakozás, tenni azonban már meglepően keveset tesznek azért, hogy a gyerekek ne nézzék a káros tartalmakat, a hatos mankó így valóbansokat segíthet.
A médiahatóság egyébként a közeljövőben konzultációkat szervez a karika eddigi tapasztalatairól, és ezeken szó lesz arról is, milyen további intézkedésekre lehet még szükség a gyerekek védelmében.

Hallgassa meg!


