KGB: a hírhedt titkosszolgálat szinte napra pontosan 20 esztendővel ezelőtt szűnt meg, legalábbis ezen a néven. A szovjet Állambiztonsági Bizottság állam volt az államban, olykor a moszkvai legfőbb vezetők is rettegtek tőle. Nem csoda, hogy 1983-ban az amerikai Time magazin a világ legnagyobb befolyású hírszerző szervezeteként említette.
Az orosz Állambiztonsági Bizottságnak - és elődinek, a Csekának, a GPU-nak, az MGB-nek stb - a tevékenységét még sem ismerjük igazán. Kun Miklós történész azt mondta, egy egykori KGB tiszt még ma is bizonyos cenzúra felügyelete mellett írhatja meg a memoárjait - ha csak nem Nyugaton él -, de van esély arra, hogy az ilyen visszaemlékezésekből sokat megtudhatunk a KGB múltjáról.
Már a KGB elődszervezeteinek a munkáját is megkönnyítette, hogy a nemzetközi baloldali mozgalmakban könnyű volt halászni, egy baloldali ember számára sokáig a hazaszeretetnél fontosabb volt a nemzetközi szolidaritás, Moszkva parancsa.
Kun Miklós úgy látja, a KGB utódszervezetei nagyon ügyesen irányítják a múlt feldolgozását. Érdekes jelenség, hogy néha volt KGB-sek és CIA-sek együtt próbálják rekonstruálni, mi, hogyan történt. Anélkül, hogy használnák a volt „cégeik” archívumát. De természetesen ők is vigyáznak, milyen információkat adnak ki. Tehát teljes képet a múltról ezek a közös munkák sem adnak.
A magyar 1956-ról például látszólag sokat lehet kutatni Moszkvában, lehet vizsgálni a diplomáciai iratokat, de a KGB szerepéről, akcióiról, alig van valami, a katonai hírszerzésről pedig semmi sem nyilvános.
Azok pedig, akik sokat tudnának mesélni, még most is tartják a szájukat, ennyi idő után is félnek a következményektől, hiszen a titkosszolgálatok keze messzire elér. Jellemző eset, hogy 15 évvel a KGB megszüntetése után, 2006-ban, Londonban kémregénybe illő módon – egy csésze teába csempészett polónium izotóppal - gyilkolták meg a volt hírszerzőt (FSB), Alekszandr Litvinyenkót. Moszkva mindig is tagadta, hogy köze lenne a Putyint gyakran bíráló Litvinyenko likvidálásában, de szakértők szerint látni lehet, hogy az orosz állam, a mai titkosszolgálat áll a gyilkosság mögött.
De a szovjet titkosszolgálatokat sok, külföldön elkövetett gyilkossággal vádolták, az egyik legismertebb Trockij megsemmisítése.
Több százezer ember dolgozott valamikor a KGB-nek, közülük sokan Oroszország vagy a volt tagállamok utódszervezeteiben dolgoztak, de voltak olyanok is, akik az alvilág szolgálatában álltak. Sok szervezett banda élén volt KGB-s áll, és az oligarchák magánhadseregeiben is sok egykori ügynököt, tisztet, hírszerzőt találunk.




