Az illegális kábeltelevíziós bekötések felderítésére a rendőrség a helyi szolgáltató céggel közösen tartott ellenőrzést a kisvárosban, ahol 20 háznál tapasztalták, hogy ott illegálisan veszik igénybe az egyébként havi 6.050 forint értékű csatornacsomagot - mondta Fülöp Gergely.
A százados tájékoztatása szerint az érintettek közül kilenc embert - a feljelentések alapján - gyorsított eljárásban volt felelősségre a bíróság, s őket együttesen 184 ezer forint pénzbírsággal sújtotta. Emellett meg kell fizetniük a szolgáltatónak okozott kárt is, illetve őket terheli az eljárási költség és illeték összege is. A többi szabálysértővel szemben még folyik a rendőrségi eljárás.




