Indul a szoláriumszezon - több a biztonságos gép

egészségügy
Napközben  - 2011.10.18. 12:12
Fotó: MTI/Sándor Katalin Fotó: MTI/Sándor Katalin
A Kossuth Rádió gyorsfelmérése szerint nem aggódnak a szoláriumgépek állapota miatt a barnulni vágyók. Optimizmusukat erősítheti, hogy hivatalos adatok szerint egyre több a biztonságos gép – hangzott el a Napközben műsorában.

 Copy of 1018 napkozi szolarium

Idén már negyedik éve tart a közös európai szolárium-ellenőrzési piacfelügyeleti akció. 2009-ben a felmérésben részt vevő tagállamokkal összehasonlítva Magyarország a legrosszabb eredményeket elért országok közé tartozott az UV sugárzás tekintetében, az ellenőrzött szoláriumok mindössze három százaléka bizonyult megfelelőnek. A helyzet azóta sokat javult, a tavalyi 28 százalék után idén az első negyedévben már 54 százalékos volt a megfelelési arány. Igaz, a többi szolárium továbbra is az előírtnál erősebb UV-sugarakat bocsát ki.

Az Európai Uniós szabványok szerint az UV sugárzás nem haladhatja meg 0,3 watt/négyzetméter értéket, amit a hatóság folyamatosan ellenőriz – mondta műsorunkban a Magyar Kereskedelmi Engedélyeztetési Hivatal piacfelügyeleti osztályának szakmai főtanácsadója. Cserti Istvánné megerősítette: az ellenőrzéseknek és a tájékoztató kampányoknak köszönhetően sokat javult a hazai helyzet, sokan megértették, hogy a készülékek vizsgálata nem valami ellen, hanem valamiért, a fiatalok egészsége érdekében történik.

Sokat tett a szakma azért, hogy változzon a magyarországi szoláriumozási kultúra – emelte ki Mató Erzsébet, a Magyar Szolárium Egyesület titkára. Minden vendégnek el kell mondani, hogyan működik az EU-s szabványnak megfelelő készülék, hogyan lehet biztonságosan és szépen barnulni. Ennek érdekében a kiszolgáló személyzet képzése elengedhetetlen – jegyezte meg. Mató Erzsébet felhívta a figyelmet, hogy az utóbbi időben már nemcsak a fiatalok, hanem az idősebb korosztály is szívesen szoláriumozik. A kozmetikai okok mellett ugyanis sokan ismerik fel a mesterséges barnulás egyéb pozitív biológiai hatásait is. 18 éves kor alatt ugyanakkor eltanácsolják a tizenéveseket a mesterséges napozástól – tette hozzá.

A szolárium esetleges káros hatásairól szólva Dr. Nyirkos Péter bőrgyógyász főorvos kijelentette: ha csak nagyon kicsivel is, de a szolárium-használat növeli a melanóma gyakoriságát. Ez azonban abból is adódhat, hogy aki szoláriumozik, feltehetőleg többet is napozik, így nehéz megállapítani a valódi kiváltó okot. Általánosságban heti 10 perc szoláriumozás nem jelent jelentős kockázatot, mindez azonban nagyon egyénfüggő – hívta fel a figyelmet. Cserti Istvánné ezzel kapcsolatban hangsúlyozta: egyes bőrtípusok esetében kifejezetten tilos a szoláriumozás.

Kovács Zoltán, a Magyar Szolárium Üzemeltető Egyesület elnöke az 54 százalékos eredményt nagyon jónak tartja, egyúttal arra is felhívta a figyelmet, hogy egyre nagyobb az igény a biztonságos barnulásra. Elmondta azt is: a D vitamin túlnyomórészt csak az UV sugárzás hatására termelődik, jótékony hatását pedig nemcsak a csontokra fejti ki.

Utolsó frissítés: 2011-10-20 14:26:55




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Indul a szoláriumszezon - több a biztonságos gép >