„Megöltem, hála érte Istennek!” – ezekkel a szavakkal nyitott be, véres ruhában, egy 62 éves férfi a dél-svédországi Katrineholm városkában a rendőrségre, hogy feladja magát. Az áldozat 21 éves adoptált lánya volt, aki az óvodába vitte kisgyerekét, és hazatérve a lépcsőházban fogadta őt apja egy konyhakéssel. 48 szúrást találtak a testén, és vágásokat a kezén is, ami azt jelenti, hogy megpróbált védekezni, ám hiába, több létfontosságú szerv is sérült.
A férfi első vallomásában kijelentette, hogy két hete tervezte a gyilkosságot, mert lánya szégyent hozott a fejére. A bajok akkor történtek, amikor a 21 éves nő férje bejelentette, hogy válni készül, mert felesége hűtlen volt hozzá. Az apa azt is elmondta, hogy semmit sem érzett, amikor tettét elkövette. A lánya életében bemocskolta az ő becsületét, de most, hogy halott, halálában tiszteli őt. A most kezdődött tárgyaláson a bíróság a férfit igazságügyi elmeszakértői vizsgálatra küldte.
Egy 2009-es svéd felmérés szerint hetvenezer 13 és 25 év közötti fiatal érzi úgy, hogy párválasztásukban korlátozzák őket. A stockholmi lányok 15 százaléka nem határozhatja meg, hogy kihez megy feleségül, 23 százalékuk szerint az ártatlanság követelmény, és 11 százalék szerint még az iskolába járást is korlátozzák szüleik.
Egy másik jelentés szerint mintegy ezerötszáz fiatal nő él veszélyben, hogy férfi családtagjaik megverik, bezárják, vagy megölik őket a család becsülete miatt.
Kövessen minket a twitteren is: http://twitter.com/mr1hu

Hallgassa meg!


