Négy év tíz hónap börtönre ítélték első fokon az akasztói vállalkozót, és a vagyonát is elkobozzák. A Bács-Kiskun Megyei Bíróság csalás, okirat-hamisítás miatt találta bűnösnek Stadler Józsefet, aki visszaesőként állt a bíróság előtt. Egyszer már elítélték hasonló gazdasági bűncselekmények miatt.
A 2005-ös szabadulás után szinte azonnal munkához fogott: cégalapításra kérte egyik ismerősét azzal, hogy majd ő irányítja valójában a vállalkozást. Ez a barát most a másodrendű vádlott. Ő az ebben való közreműködésért pénzbüntetést kapott, mint ahogy a folyamatos csalásban közreműködő harmadrendű vádlott is. Stadler büntetett előélete miatt nem indíthatott volna vállalkozást, ezért kérte barátait a cégalapításra. Az így létrehozott cégek számla nélkül vásároltak ismeretlen eredetű ruházati termékeket, fiktív számlákat állítottak be könyvelésükbe. Bűnlajstromuk: okirat-hamisítás, csalás, adócsalás és számviteli rend megsértése. Az ügyész súlyosbításért, a három vádlott felmentésükért, illetve enyhítésért fellebbeztek. Ezért a kihirdetett ítélet nem jogerős.

Hallgassa meg!


