Ismét kezelik a rákbetegeket Zalában

egészségügy
Krónika Rikli Ferenc - 2011.11.11. 13:11
Fotó: MR/Neubauer RudolfFotó: MR/Neubauer Rudolf
A világszerte hiánycikknek számító gyógyszerből csütörtökön sikerült nagyobb mennyiséget behozni az országba.

Hallgassa meg!

A Zala megyei kórházban már pénteken folytatódik a daganatos betegek kezelése – tudta meg a Krónika, amely csütörtökön Kszámolt be arról, hogy az országba érkezett egy szállítmány abból a rákgyógyszerből, amely elfogyott több kórházban, és emiatt fel kellett függeszteni kemoterápiás kezeléseket.

A következő napokban szétosztják az intézmények között az orvosságot, ez néhány hétre elég. A Krónika megtudta azt is, hogy a forgalmazónak "normál rendben" sikerült a jelentős mennyiséget beszereznie, ami azért jó, mert így nem kerülhet többe az orvosság, mint eddig. (Az egyedi import esetében ugyanis akár többszörös is lehet az ár.)

Először egyébként éppen a Zala megyei Kórház jelezte, hogy elfogyott a készlete, ezért nem tudja folytatni a rákos betegek gyógyszeres kezelését, de a gyógyszerhiány összesen nyolc kórházban okozott problémát. Ezek a készítmények egyébként Magyarországon kívül több más európai országban is hiánycikknek számítanak - mondta még a Kossuth Rádió csütörtök reggeli műsorában Kőszeginé Szalai Hilda, a gyógyszerészeti intézet vezetője.

Mivel az intézet azonnal kiadta az egyedi import engedélyeket, a kórházak soron kívül kaphatnak a szerből, a forgalmazó azonban csak akkor vásárol ilyen módon, ha feltétlenül szükséges - tudta meg a Krónika.
 

Utolsó frissítés: 2011-11-14 20:45:19




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Ismét kezelik a rákbetegeket Zalában >