Több ezer kilométert utaznak Magyarországig egyes mezőgazdasági termékek, miközben Magyarországon is előállítanak hasonlókat. Zalaegerszegen megnyílik a Helyi Termék és Védjegy Ház, amelynek célja bemutatni, hogy a város ötven kilométeres körzetében mennyi mindent előállítanak, ami akár egy másik kontinensről is érkezhet a megyébe.
Búza Beáta, a Humán Esély Nonprofit Kft. vezetője, Védjegy Ház szervezője elmondta, a látogatók a bemutató megtekintése után sokkal többet tudhatnak meg arról, mi számít helyi terméknek, mitől különbözik sok más hasonló árutól. A kiállítás része többek között, hogy kisfilmen ismertetik a göcseji tájegységben előállított termékek készítésének, termelésének a folyamatát, bemutatják, hogy az mennyivel „barátságosabb”, természethez közelibb, mint egy nagyüzem eljárása. A film megtekintése azzal szembesítheti a nézőt, hogy minden olyan élelmiszer létezik Zalaegerszeg környékén is, amelyeket nap mint nap fogyasztanak az emberek.
A Védjegy Házban kiállítottak egy világtérképet is, amely azt ábrázolja, hogy honnan érkeznek, egyébként Zalaegerszeg térségében is megtermelt áruk. A klasszikus példa a kínai importfokhagyma, amely 18 ezer kilométert utazik, vagy a kaliforniai aszalt szilva, amely 16 ezer kilométerről érkezik, miközben mindkettő megvásárolható Zalából is.
A kiállításon a természethez közeli módon előállított Göcsej védjegyes élelmiszereket össze is lehet hasonlítani a más módon gyártott árukkal. Meg lehet kóstolni egy nagyüzemi szilvalekvárt és egy hagyományos módon előállított göcseji párját, valamint helyi aszalt gyümölcsöket, tökmagolajat, sajtokat és mézet is meg lehet ízlelni a hazai termékeket népszerűsítő Védjegy Házban.
Utolsó frissítés: 2011-11-11 13:16:05
Hallgassa meg!


