Az idén hatályba lépett adószabály szerint az elvitelre vásárolt – elsősorban gabonából készült – süteményeknél az alapvető élelmiszereknél alkalmazott, kedvezményes 18 százalékos áfakulcsot kell alkalmazni. A helyben fogyasztásra vásárolt süteményeket azonban 25 százalékos általános forgalmi adó terheli. Az egyik nagy múltú pécsi cukrászdában, például somlóiért most is ugyanannyit kell fizetniük a helyben fogyasztó vendégeknek, mint néhány hónappal korábban, pedig az áfaváltozás miatt nekik többe kerülhetne a sütemény. Máté János, a cukrászdát üzemeltető cég ügyvezetője elmondta, áraikban nem tüntetik fel a hétszázalékos különbséget.
Mi van, ha valaki leül a tölcséres fagyival?
Ha a pécsi vendéglátóhely érvényesítené a költségek növekedését, furcsa helyzetek is előállhatnának – mondta a cukrászda ügyvezetője. Gyakran előfordul, hogy valaki leül, rendel, aztán mégsem a cukrászdában fogyaszt, vagy nem az összes süteményt eszi meg a helyszínen, a maradékot hazaviszi. A tölcséres fagyit kérőknél hasonló a helyzet, amikor leülnek egy időre, majd tovább mennek. A cukrászdavezető szerint ebben a helyzetben kérdéses lehet, hogy melyik áfakulcsot kell alkalmazni. Az ilyen, részben helyben fogyasztó vendégeket, tölcséres fagyit nyaló vevőket a cukrászda nem figyelmezteti, az üzemeltetők örülnek, hogy náluk vásároltak – mondta el az ügyvezető.
Jó azonban ha a vevők ismerik az áfa-szabályokat, mert ha egy ellenőrrel járnak így el, az a adókulcsok nem megfelelő használata miatt megbüntetheti az üzletet – hangzott el a műsorban, amelyben több vásárlót is megszólaltattak, többségüknek alig volt információja a változásokról.
Az elvitelre adott süteménynek is vannak plusz költségei
Vannak ugyan két féle árat alkalmazó cukrászdák, de ezek főleg olyan helyek, amelyek a gyorséttermekhez hasonlóan elvitelre is szakosodtak. Ott ahol erre be tud rendezkedni az üzlet, elfogadható a különböző áfakulcs, de a cukrászdák jelentős része nem tud két külön részt kialakítani, egy helyiséget az elvitelt szolgáló pultnak és egy külön termet a helyben fogyasztók számára. A cukrászdák zöme hagyományosan a vendégek helyben fogyasztására készült föl – mondta a pécsi vendéglátóhely ügyvezetője.
A vállalkozó egyetért vele, hogy a jobb cukrászdákban az asztalnál megevett süteményhez több plusz szolgáltatás is jár, például egy pohár víz vagy öntetetek, de ugyanígy vannak többlet kiadásai az elvitelre adott árunak is: a gyakran nem olcsó igényes csomagolóanyag, és a pultban eltöltött idő, amit a kiszolgálásra fordítanak – mondta Máté János.
Értetlen vevők
A Magyar Cukrász Iparosok Országos Ipartestülete levélben fordult az illetékesekhez a bonyolult adóváltozás miatt – remélik, könnyítenek az adminisztráción. Selmeczi László, a szervezet ügyvezetője szerint a változások kapcsán az egyik legnagyobb probléma a vásárlók összezavarása. Selmeczi László tapasztalatai szerint a vevők értetlenül álltak a kétféle ár előtt, amikor süteményt akartak venni, sokan pedig inkább hazavitték az édességet, minthogy leültek volna.
Fülöp Zsuzsanna, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szóvivője kiemelte, nem kötelező a kétféle ár alkalmazása, ha a süteményt a fogyasztás helyszínétől függetlenül ugyanazért az összegért adja egy üzlet, akkor az adóhivatal jogosult vizsgálni, hogy a számlázásnál az áfa hogyan kerül elszámolásra.
Problémás látványpékségek
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) részéről a Napközben műsorának azt nyilatkozták, hogy az Európai Unió egy új, 2011. július 1-től alkalmazható jogszabálya határozza meg, hogy egy cukrászdában vagy étteremben elfogyasztott étel esetében nem alkalmazható az alapvető élelmiszerek esetében érvényes 18 százalékos áfakulcs. Ennek oka, hogy a törvényalkotók szerint nem ugyanaz egy bevásárlóközpontban megvenni a pizzát vagy süteményt, amit otthon megeszünk, és az ha leülünk egy vendéglátóhelyen, ahol számos plusz szolgáltatásban van részünk.
Továbbra is problémás azonban a látványpékségek megítélése, ahol a helyben sütött pogácsa mellé egy kávét is el lehet fogyasztani. Esetükben gondot jelenthet a termékértékesítés és a szolgáltatásnyújtás elkülönítése, de azért jellemzően az utóbbiról is szó van, ha helyben fogyasztható egy termék. Az adóhivatal javaslata, hogy ha a látványpékségek el akarják kerülni a bizonytalan helyzeteket, kockázatokat, alkalmazzák a 25 százalékos áfakulcsot – mondta a Napközben műsorában a NAV megszólaltatott munkatársa.

Hallgassa meg!


