A négymillió autós közül sokan hűek maradnak régi biztosítójukhoz, mások viszont, és ők vannak többen, évente váltanak, ha ezzel takarékoskodni tudnak. Közülük sokan maguk keresik az olcsóbb lehetőséget, mások viszont a biztosítókkal, illetve az ügyfelekkel is szerződésben álló alkuszcégek honlapjait böngészik. Úgy tűnik, idén is megéri a ráfordított idő, hiszen szakértők szerint jövőre átlag 10-15 százalékkal lesznek olcsóbbak a tarifák, igaz, ehhez még hozzájön majd az újonnan bevezetett, harmincszázalékos „baleseti adó” – derült ki a Kossuth Rádió Napközben című műsorának összeállításából.
Egy 2011. június 15-étől hatályos minisztériumi rendelet alapján egyébként a bonusz-malusz fokozatok biztosítói ellenőrzésének rendszerét, a korábbi „BOMA-rendszert” a Kártörténeti Nyilvántartás (KÁNYA) rendszere váltja fel, ahol a biztosítók már nem kommunikálnak egymással, a kgfb-váltásnál megszűnik a cégek közti, papír alapú adatcsere, helyette a biztosítók az új nyilvántartásból tudják lekérdezni az ügyfelek kártörténeti adatait. (A KÁNYA-rendszert a biztosítók 2010. január 1-jétől, a kötelező gépjármű felelősségbiztosításról szóló törvény hatályba lépése óta folyamatosan töltik fel adatokkal.)
A műsorban megszólaló szakértők azt mondják, az új rendszer, bár biztonságosabb, mint a korábbi, bőven tartalmazhat még „induló” hibákat, ezért mindenképp érdemes figyelmesen egyeztetni az adatokat. A néveltérésekre, adatelírásokra például az új rendszer nagyon kényes, és bizony megtörténhet, hogy az ügyfélnek később személyesen kell elmennie a biztosítóhoz, és megmutatni iratait. Az is előfordulhat, hogy a bonusz-malusz fokozatnál van eltérés, és ilyenkor is rákényszerülhetünk a személyes ügyintézésre. A szakemberek mindenképp türelmet, higgadtságot és körültekintést tanácsolnak, idéntől ugyanis már az első megkötött szerződés él, nem lehet novemberben 3-4-et is megkötni.
A PSZÁF munkatársai egyébként folyamatosan ellenőrzik az idei kampányt is, és a Genertel biztosítónál találtak is egy apró pontatlanságot, amelyet azóta már ki is javíttattak a céggel. Binder István szóvivő arra is felhívta a figyelmet műsorban, hogy nagyon fontos figyelni a határnapokra, a szerződéses, illetve naptári évfordulók keverése ugyanis komoly veszteséget okozhat az autósnak.
Utolsó frissítés: 2011-11-11 13:16:12




