Kifogyott a téli gumiból Románia

Fotó: MTI Fotó: H. Szabó SándorFotó: MTI Fotó: H. Szabó Sándor
Nehezen lehet téli gumit vásárolni Romániában, miközben november elsejétől, a csúszos utakon kötelező a használata.

Hallgassa meg!

Korábban is volt róla szó, de az idei évben eldőlt Romániában, hogy az időjárásnak megfelelően téli, vagy legalábbis négy évszakos gumiabroncsokat kell használniuk az autósoknak. Miután november elsején életbe lépett a törvény, amelynek értelmében a csúszós, havas, jeges úton kötelező a téli gumi, továbbra is egyre nehezebb a megfelelő abroncsot beszerezni.

A téli gumik ára augusztustól jelentősen, 20-45 százalék közötti arányban emelkedett, sőt vannak olyan típusok, amelyek kifogytak a raktárakból. Ez a szakemberek szerint Romániába országos jelenség.

Kelemen Dezső, aki egy gumis műhelyt működtet, elmondta, az emberek ma azt vesznek, ami épp van, többeknek csak használt téli gumi jut. Már tavaly is tudták az autótulajdonosok, hogy idén november elsején érvénybe lép a téli gumi használatát előíró szabály, ennek ellenére sokan az utolsó percig kivártak az abroncsok beszerzésével.

Romániában a törvény értelmében csak a havas, jeges úton büntethető a téli gumi hiánya, a bírság akár nyolcezer lej is lehet, ami majdnem hatszázezer forintnak felel meg. A román forgalmi rendőrség részéről elmondták, olyan szabályozásról van szó, amelyhez hasonló az Európai Unió többi országában is létezik. Sőt, a hatóság szerint más államokban a rendelkezések sokkal szigorúbbak, világosan kimondják, hogy november vagy december elejétől április elejéig a gépkocsikat téli gumival kell felszerelni.

„Romániában árnyaltuk a dolgot, azt mondva, hogy a hóval, jéggel, vagy a havas esővel borított úton kötelező a téli gumi. Ha valaki nem karja felszerelni a téli abroncsot, és a csomagtartóban szállít egy szett téli gumit, és az útviszonyok függvényében cserélgeti azokat, az az ő baja. De itt a havas, jeges úton történő balesetekről is szó van, amelyek esetében a rendőrség a megfelelő abroncs hiányát is bünteti, és – ez is fontos – a biztosító sem téríti meg a kárt” – mondta Lucian Dinita, a román forgalmi rendőrség munkatársa.

Utolsó frissítés: 2011-11-11 13:16:22




MR1 Kossuth Radio> Hírek > Magazin > Kifogyott a téli gumiból Románia >