Hallgassa meg!
Nemrégiben meg a tolltépésről és állatkínzásról cikkeztek az újságok. Mára kiderült: a magyar pehelytoll világszínvonalú. Bár Kína a világ legnagyobb lúd- és kacsatolltermelője, a legjobb minőségű alapanyagért mégis a Hortobágyra zarándokolnak.
A világ leggyorsabban fejlődő gazdaságával hazánk igyekszik szorosabbra fűzni a kapcsolatokat, és ennek első, leginkább kézelfoghatóbb jele, hogy Magyarországról nem csak tollat, hanem tojást, ludat, sőt még tenyésztési szakembert is „importálnak”.
Orbán Viktor magyar és Ven Csia-pao kínai miniszterelnök júniusi megállapodása óta felgyorsultak az események Hortobágyon is. A két vezető többek között egymilliárd eurós projektfinanszírozási hitelkeretben állapodott meg, amelyet a Kínai Fejlesztési Bank biztosít.
Négy területen alakítottak ki a hortobágyiak konkrét együttműködést a kínaiakkal, az októberben idelátogató delegációval már a megvalósításon dolgoznak, és szeretnének eljutni a szándéknyilatkozatig – mondta a Kossuth Rádiónak Varga Ferenc, a Hortobágyi Lúdtenyésztő Zrt. vezérigazgatója. Belső-Mongóliában továbbviszik a lúdtenyésztési programot és átalakítják az ottani lóállományt, és a kooperációt kiterjesztik a burgonyatermesztésre és a borászatra is.
A hortobágyi vállalkozás térségünkben az elsők között vette fel az üzleti és kereskedelmi kapcsolatokat Kínával. Varga Ferenc félszáz alkalommal járt a keleti országban 2004 óta, és mintegy 900 millió forint értékű exportot hozott létre. A kis magyar céget a kínai partner találta meg.
Kínában is keresett a hortobágyi libaNem csak a kínaiaknak kell bennünket komolyan venni, hanem nekünk is a kínaiakat – mondja a Hortobágyi Lúd igazgatója. Varga Ferenc szerint a kínai tőke öt éven belül meg tudná menteni a magyar gazdaságot. | Oxigén előzetes: Mikor jön el az utolsó fogás a tengereken?2012.05.26. 15:10
|




